Irodalmi Szemle, 2004

2004/3 - KOSZORÚ HELYETT - Aich Péter: P. S. Hommage a Kmeczkó Mihály a gondolati rokonság jegyében

KOSZORÚ HELYETT

a bajszos csőszre, úgy nézek rá.

Gyufaláng lobban, rá gondolok, volt cigarettát idéz a hamu, marad a volt, színtelen semmi, miért tudjuk úgy szeretni ezt az életet?

Szeberényi Zoltán

P. s. Hommage á Kmeczkó Mihály a gondolati rokonság jegyében

Lám, sorra kerülünk, már mi is, a halhatatlanok, a régvolt nevetés feledésbe merül. Marad, amit az asztalra tettél: a kenyér, a bor, a könyv, s a múlhatatlan.

Vége az előadásnak, az érthetőnek s érthetetlennek, legördül a függöny, az áthághatatlan fátyol elfedi a szemvilágot, hogy örök fények gyúljanak.

Ez a határ bennünk, valós és virtuális világunkban, azután, hogy FOGALMAK KERESZTÚTJAIN teltek napjaink, az esték, az éjszakák, mert SZÜLETÉSÜNK HALDOKLÁS, mégis HALHATATLANSÁG ÁRAMLIK bennünk IDŐTLENÜL, mi csak tudjuk, te és én.

Holdbéli tájon kóboroltunk, furcsállva szemlélve a távoli Földet, a rögöt, mely mégis megköt, létünk méhét, ahova visszatérünk mind, mert a táv csak egy lépés, mindenek ellenére, lám, csak egy lépés az istenekhez.

A döbbenet s a mosoly rokonok, szembenéznek az idő fölött, örökkévalóságról álmodnak.

Január VÉGI havas DÉLUTÁN VAGY, a csillagok TÜKRÉBEN KILÁTÁSTALANSÁG DIDEREG, mert VALAMI MINDIG HIÁNYZIK, s míg utolérlek, HIÁNYODAT ŐRZÖM TELJESSÉGED HELYETT.

Pedig mintha még volna valami.

A megvalósult teljesség.

Igen. Eljött a pillanat. Megvalósult minden.

A minden.

Aich Péter