Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Szalay Zoltán: A megigazult vámos
Szalay Zoltán törte maradék erejét, s nekirontott a kőművesnek. Ütése célba is talált, érezte, ahogy ökle valami keménybe ütközik, de ekkor elsötétült a világ, s megnyílt a poklok mélysége - agyának egy szenvtelen környéke még nyugtázta, hogy ez nem lehet a halál pillanata, de az émelyítő zuhanás egy mély szellemi szakadékba vitte őt. A lányéhoz hasonló pózban terült el a földön. A kőműves is a földre zuhant, mert a plébános ütése nagyon rossz helyen találta el. De ő mindössze térdre rogyott, s közben attól kezdett el rettegni, nem ölte-e meg az atyát. Ránézett a lányra, s mély fájdalom kezdte hasogatni a szívét. Ahogy térdelt, az üveges ajtón át épp kilátott a templom belsejére. Fejében lüktetett a fájdalom, a lány nyöszörgése pedig csak fokozta szenvedését. Mégis jóérzés töltötte el, ahogy kifelé tekintett, s nézte az oltárt, az oltárszekrényt s a vidáman fénylő örökmécsest. Csendesen dadogni kezdett, suttogva, alig hallhatóan.- Isten, Isten, Isten, irgalom... S olyan érzés fogta el, mintha egy virágos réten feküdne egy varázslatos tavaszi nap, s a bódító nap kedves sugarai babusgatnák. Úgy érezte magát, mint Simon Péter Krisztus színeváltozásakor, mikor azt mondta az Úrnak: „Mester, jó nekünk itt!”, és sátrat akart húzni Jézusnak, Mózesnek és Illésnek. A kőműves a- zon kapta magát, hogy imádkozik. S arra jött rá, hogy a hely, ahol éppen van, a legjobb hely a világon. *Az elbeszélés szerzője a pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium negyedikes diákja. Lukács és János evangélisták jelképei, 1380—90 Karaszkó
