Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Szalay Zoltán: A megigazult vámos
A megigazult vámos hetünk kezet felebarátunkra, mert akkor az örök kárhozat szakadékába ugrunk fejest. Bízzuk a büntetést az Úrra, mert a mi döntéseink csaknem mindig hibásak, ha nem az Ő igéje szellemében hozzuk őket. Aki önkényesen ítél, az nem lehet más, csak a Sátán szolgája, bérence, láncos kutyája! Ha ilyesvalakivel találkozunk, testvérek, ha egy ilyen megátalkodott ember zúzza szét mindennapjaink szent nyugalmát, a békességünket, ha az utcáinkon garázdálkodik egy ilyen sötét lélek, nem tehetünk mást, mint hogy könyörgünk a mi Urunk Jézus Krisztushoz, isteni erejével űzze ki belőle a rontás szellemét, s amíg az megszállva tartja, óvakodunk ettől az embertől, s hasonlóképpen óvjuk szeretteinket, és tartózkodásra intjük ismerőseinket. Nem közösködhetünk a Gonosszal, mert akkor kitesszük magunkat az elcsábítás veszélyének. Arról beszélek, ami a minap történt itt, ami megzavarta lelki békénket, ami mindannyiunkat megbotránkoztatott. Kérjük a Jóistent, szabadítson meg minket az utcáinkon settenkedő Gonosztól, óvjon meg minket sötét erejétől. Ez az ember nem tartozhat közénk, mert képtelen a jóra, tehát elszakadt az Úrtól. Imádkozzunk leikéért, de tartsunk tőle távolságot. Önkényesen bíráskodott, ráadásul a saját fia ellen lépett fel testi erővel. Vajon így kell-e viselkednie egy keresztény embernek? A jóságos Atya megbocsát a tékozló fiúnak, pedig az összetörte szívét, mikor elhagyta. Ez álljon előttünk példaként, ne ennek a bűnös embernek az esete. Melindára tévedt a tekintete, de ez most szerencsére nem zavarta meg a gondolkodásban, tovább folytathatta a beszédet. Ahogy a kőműves megátalkodottságáról beszélt, fellelkesült, nagyobb odaadással szónokolt, mint eddig, a vér csobogni kezdett az ereiben, új gondolatok jutottak eszébe. Végül már szinte megmagyarázhatatlan dühöt érzett az ismeretlen kőművessel szemben. Belemelegedett a beszédbe. Láthatta, hogy az emberek arcán tükröződik beszédének hatása, mely a bűnös lélek kiközösítését tanácsolta mint a helyes keresztényi eljárást ebben az esetben. Jól tudta, hogy ez fog tetszeni az embereknek, s javarészt ezért is választotta ezeket a szavakat. Kavarogtak a fejében a szavak, mondatok, képek és gondolatok. A szentmise hátralevő részében már az előtte álló hódítási feladat helyes és sikeres elvégzésének módján törte a fejét. Egy cinikus hang újra és újra a fülébe súgta, hogy nevetséges dologra készül- hiszen öregember már, ez a lány pedig egy üdén illatozó virágoskert. Mégsem hátrálhatott meg. Az elhatározás már szilárdan élt benne. Egy légy folyton az orrára szállt. Az öregek lassan kibotorkáltak áldozni, olyan komótosan, hogy fárasztó volt nézni. Egy majdnem százéves asszony is akadt közöttük, aki ugyan viszonylag jó egészségnek örvendett, de se nem látott, se nem hallott már, áldozni azért mindig járt. Járása szinte még virgoncnak volt mondható. Sokkal rosszabb állapotban levő, bár egy-két- évtizeddel fiatalabb némberek segítették őt áldozni, karon fogva vezetve. Hosszadalmas, fáradságos és roppant unalmas művelet volt ez mindenkinek, aki csak részt vett benne vagy akár látta. A pap megörült, mikor látta, Melinda is kilép a pádból - bámulatosan kecsesen mozogva hogy áldozni menjen. Örült, hogy ezáltal közelebbről is szemügyre veheti elragadó arcát. Egy örökkévalóságnak tetszett, amíg az egész testükben reszkető öregasszonyok tömege magához vette Krisztus Szent Testét, s az egyik alig másfél méter magas, vékonyka, jelentéktelen, hetven körüli nő után a tizenhat éves szépség lépett a lelki atya elé.
