Irodalmi Szemle, 2004

2004/3 - Bánki Éva: Az első szerelem (regényrészlet)

Az első szerelem

versek, a levélváltás Ancival eltávolított a hozzám korban (és földbirtokban) közelálló Istenes, Csiba, Deák unokatestvérektől. De nem valami szent távolságtartás vett rajtam erőt, ők maguk hallgatták el a közös titkaikat, kikerültek, mint egy lusta és mihaszna díszbokrot, amit valaki a szántóföld közepére ültetett, amit csak kerülgetni kell, mert kitépni nem lehet. De titkaim nekem is voltak. A cséplőgépre gondoltam, amiben a cseh szakértők sem találtak semmi különöset, a bátyámra, aki végigküzdötte a háborút, és aztán a legutolsó csatában esett el. Eleshetett volna a legelején is, gondoltam, de micsoda sátáni humor irányítja a történelmet, és emlékeztem arra a furcsa érzésre, mikor úgy éreztem, valaki a diófa mögül erősen figyel. Hol lehet most az az arc, gondoltam, és elborzadtam, mikor a pap a kifürkészhetetlen utakról beszélt a templomban.

Anyuska tőlem, a családi közbenjárótól, a visszacsatolt Pozsony megye püspökétől, a Királynő jövőbeli gyóntatójától elvárta, hogy jelen legyek a házi halottidézéseken. Még nem tért haza minden fogoly Oroszországból, 1921 nyarán még mindig akadt család, aki reménykedett. Mielőtt látni jöttek volna, titkos szerelmeket, be nem vallott bűnöket sugdostak anyuskának, akit ez a bizalom még dölyfösebbé tett. Ilyen napokon már reggel gyengének éreztem magam, zavaros, sűrű köd telepedett az udvarra, a lelkek miatt, mondta anyuska, ilyen napokon a gyökerek se kapaszkodnak a földbe, minden nyugtalan. Ha kiszaladtam a házból, hogy lássam Böbét az udvaron, rejtélyes árnyékok vetődtek a kezemre, valami jel lehet, gondoltam rettegve. Míg anyuska szellemezett, én ott imádkoztam mellette, az öregasszonyok sírtak, ragadós könnyük odatapadt a padlóra, talán a halottaké ez, mondta a cselédlány, hiába törölgetjük ronggyal, nem lehet felszárítani a nedvességet. Anyuska szeme befelé fordult, mikor felismerte a sírgödrökben a Jancsikat, Pistákat, Ferenceket, a tífusz végzett vele, haslövés érte, még egy misét akar, mondta a komaasszonyoknak. Én halálfélelemben, émelyegve imádkoztam. Régi babona, mondta a bátyám, de szeretném, anyuska, ha abbahagynád, mert ha Imréből egyszer püspök lesz, még felróják neki a Vatikánban. Felolvastam anyuskának a Bibliából Saul csúfos végét és az endori halottlátót, látod, anyuska, mondtam, a Jóisten nem bocsátja meg, ha cibáljuk a halottakat. De anyuska legyintett, azt nem úgy kell látni, mondta, te nem jól olvasod, morogta. Hiszen a pénz, amit a halottakért kapott, melegítette az ujjait. Mit akarsz még szerezni, kérdezte a bátyám, hiszen a földeken robotolok, jók a cseh piacok, nem panaszkodhatunk, de a- nyuska csak hümmögött, és azt mondta, nem akarja, hogy a környéken a tekintélye elsorvadjon.

És nem is sorvadt el. Csak a dunaszerdahelyi plébánost rótták meg a felettesei a sok szellemezésért, a városi asztaltáncoltatóért és halottlátóért. De anyuska megvigasztalódott, a templomban a hívek a székéhez kísérték, ilyen megtiszteltetésről pedig nem is álmodhatott apuska és a születőben lévő nagy gépkölcsönző szövetkezet idején. De ahelyett, hogy borral kínáltam volna a komaasszonyokat, és anyuskával jártam volna körmenetekre, a szívemet a rossz jelek és a Böbe miatti