Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - MŰHELYTITKOK - Zalaba Zsuzsa: Levelezés Zalán Tiborral
MŰHELYTITKOK versnek nincs is tartalma, csak tartása vagy valami mása), csak az körvonalazódik meg benne, hogy mit és milyen formában fogok megvalósítani, de az nagyon is konkrétan. A szétgondolt jelen című kötetem például 27 darab 27 soros verset tartalmaz, s ezt előre tudtam, mert ekkortájt bevallottan nagy hatással voltak rám Jankovics József irodalomtörténész Balassi körüli kutatási eredményei, melyek során rájött arra, hogy a tökéletes szám nem a három, nem a kilenc, hanem a háromszor három, a huszonhét. Ez a számmisztika igen jó hatással volt az akkor írott műveimre, formailag megadta a ciklus kereteit, metafizikusán pedig azt a biztonságot, amit a szentháromság mindenhatóságában hitet találó ember érezhet. Talán Mallarmé mondta valakinek, hogy a versben nincsenek gondolatok, csak szavak vannak, és ezt én szerencsésnek tartom, mert nekem is inkább szavaim vannak, mint gondolataim. Ez talán valamit rámagyaráz arra, amit az előbb írtam arról, hogy az egész megmutatkozása ellenére a vershez való hozzákezdés pillanatában fogalmam sincs annak a lehetséges (vagy lehetetlen) tartalmáról. Ami a vers alkotásfolyamatát illeti, itt a véletlennek nagyon sok szerepet juttatok, ugyanakkor meg kell jegyezzem, hogy a véletlen kétféle alkalmazható megjelenését tartom elképzelhetőnek írás közben. Az egyik talált szavak, deformált vagy deformálódott kifejezések, roncs-neologizmusok véletlenje. írás közben merész asszociációkra, szókapcsolat-lehetőségekre, szórontás-alkalmakra bukkan a kereső vagy barangoló elme, és ha az ember szabad versben utazik, netán avantgárd formáció létrehozásán munkálkodik, kapva kap rajtuk és utánuk, akár az egész szövegalakulást ezeknek a felbukkanásoknak a kacskaringóira bízza rá. A másik véletlen a kötött vers létrehozásakor jelentkezik, amikor a vers írója a szótagszám és/vagy metrika megkötései miatt a szavak kombinációjának egész sorát végzi el, míg egy-egy megfelelő verzióra ráakad. A sok variáns, nemritkán a véglegesnek választott, gyakran merész változtatásokra bírja rá az írót, ez a versírásnak az a része, amikor a vers írja önmagát, vagy fogalmazza meg önmagát az írójának. A pillanatok kényszerét vagy súgását nem tartom elképzelhetőnek az alkotás folyamatában, legfeljebb az alkotásra rábírás mozzanatában lehet szerepe. Az indulatnak pedig még ott sem nagyon, bár ennek nagyon sok sikeres és elhíresült alkotás ellentmondani látszik. * A leírni szánt mondanivaló dönti el, választja meg a műfajt vagy az író határozza meg, hogy a közeljövőben megírt regényének milyen tartalom is felelne meg leginkább, s hogy a következő esszékötete pontosan miről is fog szólni? Egyáltalán: diktálhatja-e a tartalom a műfajt, vagy néhány esetben igen, s adott e- setben ez kizártnak nevezhető? Ha végigvesszük irodalmi munkáit, alkotásait, időrendi sorrendben hogyan követik egymást? Elsőnek főképp versek születtek vagy talán prózák, esetleg esszék? S milyen műfaj következett aztán? Van-e kedvenc területe, egyáltalán lehet-e ilyesmit komolyan kérdezni: vers vagy regény, vagy esszé vagy valami más? Mindnek megvan a gyönyörűsége, de mégis mindegyik megírása ugyanolyan hozzáállást kíván, vagy izgalmasabb elmélyülni ebben-abban a műfajban?
