Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM Pozsony város iskolaügyi bizottsága igyekezett minden fórumon lelki- ismeretesen eljárni a város iskoláinak és pedagógusainak érdekében. A városi képviselő-testület említett közgyűlése utáni napon, 1919. augusztus 30-án a nevezett bizottság magát Srobár szlovákiai teljhatalmú minisztert kereste fel hivatalában, aki Stefánek iskolaügyi referens, Ivanka belügyi előadó, valamint Vicék, a prágai Iskolaügyi és Nemzetmüvelődési Minisztérium szlovák osztálya vezetőjének társaságában fogadta a deputációt. A Srobár miniszternél kilincselő iskolaügyi bizottság elnöke, Wessely Ödön tanár többek között előadta a miniszteriális uraknak, hogy a pedagógusok tömeges elbocsátása nagy nyugtalanságot váltott ki a városban. „Nagyon jól tudjuk, hogy az idők változása reformokat követel” - hangsúlyozta Wessely tanár. „Nem is akarunk ezek elől elzárkózni, de nagy csapásnak tartanók, ha - mint az egész tanszemélyzet elbocsátásának ténye mutatja - a magas kormány tabula rasát óhajtana csinálni.” Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a pozsonyi magyarok és németek továbbra is igényt tartanak rá, hogy saját iskoláik legyenek, ne csupán a szlovák tanintézetek mellett megtűrt párhuzamos magyar osztályaik.13 Srobár miniszter részéről a küldöttség tagjai azonban érdemi válasz helyett csak felületes mellébeszélést kaptak. A miniszter azt kezdte fejtegetni a pozsonyi iskolaügyi bizottság előtt, hogy szerinte a tanszemélyzet tömeges elbocsátása valójában nem is antidemokratikus, és még antihumánusnak sem nevezhető, sőt az - horribile dictu- kimondottan a pedagógusok érdekeit szolgálja. Ezt a fura dialektikát Srobár azzal próbálta alátámasztani, hogy elvégre az elbocsátott tanítóknak és tanároknak megadatott rá a lehetőség, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén kérhetik reaktiválásukat. Stefánek iskolaügyi referens - ha lehet - még ennél is cinikusabb válasszal traktálta a pozsonyiak deputációját. Rendkívül csodálkozik azon - fejtegette, hogy a pozsonyi magyarok és németek milyen szerencsétlenségnek tartják „egyes urak elbocsátását”. „Pedig a dolog csak technikai és formai okokból történt” - érvelt az iskolaügy teljhatalmú ura. „Hiszen nekünk tudnunk kell, hogy kiket veszünk át, kiket alkalmazunk” - folytatta a ködösítést Stefánek. „Tudnunk kell, hogy az illetők milyen oklevelekkel rendelkeznek, és hogy politikai szempontból nem olyanok-e, hogy esetleg óvakodnunk kell tőlük.” Az iskolaügyi referens az önálló magyar, illetve a „tagozatos” iskolák kérdésére is kitért. Kifejtette, hogy véleménye szerint Pozsonyban a kombinált iskolák felállítása - ezt ő utraquistikus rendszernek nevezte - lesz a leginkább célravezető. „Külön magyar és német iskolák felállításába azért nem mehetünk bele - érvelt Stefánek -, mert nekünk az összes intézet felett ellenőrzést kell gyakorolnunk. Ha az igazgató vagy tanférfiú teljesen önállóan jár el, azt tehet, amit akar. Az állami felügyelet e tekintetben nem elegendő! Nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy minden iskolában ott legyen a bizalmi emberünk. Ezt nem szabad tőlünk rossz néven venni. Tekintettel kell lenniük arra, hogy olyan városban vagyunk, ahol sok emberben nem lehet megbíznunk.”"
