Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Tisztelgés - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (Zalabai Zsigmond halálára)
Koszorú helyett meritumai súlya alatt is elhisszük Zalabainak, hogy a líra (egyik?) próbája, hogy milyen esztétikai szinten, mit és mennyit (milyen fontosat) tudott megragadni a kor tapasztalataiból (valóságából), akkor azt is el kell higgyük, hogy a kritika próbája: milyen eszközökkel, az elméleti tudás milyen szintjén, mit és mennyit tudott felmutatni a kor költészetének irodalmi valóságából, az „élet verssé vált égi másából”. Azaz csupán az irodalom sajátszerűségét szem előtt tartó kritika számíthat az utókor megbecsülésére. Az irodalom teremtett világ, amely művi úton, a művésziköltői teremtés eredményeképpen jön létre, szemben a mindennapok valóságával, amely konkrétan adatott. Az irodalom „valósága”, szembenáll a kaotikus, rendezetlen művön kívüli valósággal. Végelemzésben tehát az irodalmi műalkotások megítélésében, esztétikai minősítésében a költőileg megformált világkép fogalmából kell kiindulni. Zalabai életművének, legalább annak súlypontjának tekinthető Verstörténésnek azonban nem volt folytatása. Az elhatalmasodó betegség kiütötte kezéből a kreativitás tollát. Ezt követően eredeti alkotást képtelen volt létrehozni. Utolsó - még kritikai tanulmáyokat tartalmazó kötetét - a barát és nemzedéktárs, Tóth László állította össze Zalabai korábbi írásaiból (Irodalom és ’iroda-lom’, 1997). Mivel Zalabai képtelen volt az irodalom nélkül élni, kénytelen volt egy új, saját testére-lelkére szabott műfajt kialakítani, amely révén kiapadhatatlan energiáit és munkaszeretetét érvényesíteni tudta. Alapítója és egyik megszervezője volt a Bibliotheca Hungarica nevű intézménynek, elnöke az azonos nevű alapítvány kuratóriumának, egyetemi docens, kultúraszervező, a Szenczi Molnár Albert örökségének legszorgalmasabb kutatója és feltárója stb. Műfaját - szerényen - összeállításnak nevezte, pedig sokkal több annál, amit ez a közhasználatú szó sejtet, hiszen kiváló anyagismeretet, alapos filológiai műveltséget, szerkesztői készséget stb. feltételez. Még felsorolni is nehéz lenne azokat az antológiákat, gyűjteményeket, különféle összeállításokat, melyek az ő munkája nyomán láttak napvilágot és gazdagították írásbeli kultúránkat, örökségünket. Meg sem próbálkozunk vele. Ez a munka is e gazdag életmű majdani monográfusára, kulturális hagyományának, irodalmi örökségének továbbvivőire vár. Zalabai Zsigmond emléke előtti tisztelgésünket azzal a hő óhaj és kívánság hangoztatásával, teljesülésének reményével fejezzük be, hogy öröksége méltó kezekbe kerül. Szeberényi Zoltán
