Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Tisztelgés - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (Zalabai Zsigmond halálára)
Szeberényi Zoltán Műelemzéseiben, főként a versek vallatásában a mélyebb összefüggések is foglalkoztatják, melyek leginkább a művek gondolati forrásaira és üzenetére vetnek fényt. Nem állapodott meg egy pillanatra sem eszközeinek és módszereinek kiformálásában, csiszolásában, eljárásai rugalmasan igazodtak az elemzésre kerülő mű egyedi sajátosságaihoz. Csak abban volt következetes és állandó,hogy tudatosan eltért a korábbi kritikai gyakorlatunktól, melyben túltengett a tájékoztató funkció az esztétikai-formai elemzés rovására, az írások zömét a tények és jelenségek tüzetes számbavétele, leírása töltötte ki némi minősítő megjegyzések kíséretében. Zalabai sohasem kultiválta a sablonos recenziót, kerülte a semmitmondó frázisokat. Elvétve folyamodott szentenciaszerű megállapításokhoz, bizonyítatlan ítéletekhez; véleményét többnyire tüzetes elemzés eredményeként fogalmazta meg, aprólékosan körüljárva, sokszor már túlzó részletességgel körültapogatva témáit. Soha nem voltak rejtelmes műhelytitkai, munkásságának, sikereinek két kulcsfogalma volt: felelősség és anyagismeret. Nem véletlen, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek folyamán a legeredményesebb és legtermékenyebb hazai kritikusként tartották számon, akinek a munkásságára az egész magyar nyelvterületen felfigyeltek. Különösen, mikor a költői nyelvről írt monográfiája — Tűnődés a trópusokon (1981) - megjelent. Sikerét ebben az esetben is a tájékozottságnak, a szerteágazó probléma bátor, szokatlan irányú és tüzetes alaposságú megközelítésének, a korszerű angol-amerikai retorikai tapasztalatok felhasználásának köszönhette. Úgy hírlik, hogy a nagyvilágban működő magyar tanszékek mindegyikén tanulmányi segédeszköznek használják ezt a könyvet. Munkájának érdemi része a szóképekről, illetve ahogy ő nevezi: kettősképekről szól. A kérdés történeti megközelítése és e- lemzése után a „kettősképekef ’ két fő kategóriába sorolta: az elsőt az érintkezési társításon alapulók alkotják, tehát a metonímia és származékai; a második kategóriát pedig a hasonlósági társításon alapulók, azaz a metafora és alfajai. Az így áttekinthetővé egyszerűsített trópusrendszer két fő osztályát - Ch. S. Peirce munkásságára támaszkodva-jeltudományi műszavakkal indexeknek és ikonoknak nevezte. Zalabai kritikusi-irodalomtörténészi pályája a nyolcvanas években lelassult. Sok alkotói energiáját lekötötte szülőfalujának, Ipolypásztónak tüneményes gyorsasággal megírt történelmi rajza. A trilógiának tervezett műből politikai okokból csak az első két kötet jelenhetett meg (Mindenekről számot adok, 1984 és a Hazahív a harangszó, 1985). Ebben a példás alapossággal, tudományos tényekre támaszkodva, mégis olvasmányosan megírt falurajzban 1945-ig, a másogik világégés végéig követi falujának történéseit... Művében elsősorban a „gyökereket” kutatta, a szülőföld üzenetét, vonzásának eredőit. A múlt titkainak felderítésével a- zonban a jelen és a jövő kérdéseire is válaszolni kívánt. „Nemcsak azt kell vállalni, akik vagyunk, hanem azt is, akik voltunk, és akik lehetnénk” - írja egy helyen, egy görög bölcs szentenciája nyomán. Falurajzát levéltári anyagra: oklevelekre, krónikákra, történelmi kútfőkre és az idős falubeliek emlékezéseire támaszkodva írta meg. A legtávolabbi kezdetektől (kb. 1000-től) követte faluja életét. A folyta
