Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Tisztelgés - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (Zalabai Zsigmond halálára)
TISZTELGÉS Koszorú helyett Tisztelgés Zalabai Zsigmond emléke előtt Csupán Fábt^ Zoltán és Rákos Péter halálához mérhető veszteség érte tájaink nyelvben megtestesülő kultúráját és az egyetemes magyar irodalomtudományt Zalabai Zsigmond váratlan és kegyetlenül korán bekövetkezett távozásával. Üstökösként, szokatlan fényességgel tűnt fel irodalmunk egén, hogy évtizedekig a szakmai és olvasói érdeklődés reflektorfényében maradjon. A hetvenes években- a kor antikulturális légköre ellenére - többet írtak róla, mint nemzedéke egészéről. Nem véletlenül. Rövidre szabott életében terjedelemre és értékre egyaránt jelentős életművet hozott létre, pedig mindössze másfél évtized adatott számára zavartalan alkotásra, a haláláig eltelt további másfél évtized a betegséggel folytatott egyenlőtlen küzdelem jegyében telt el. Tehetségének nagysága, személyiségének rendkívülisége, akaratának szívós konoksága révén a szenvedés éveiben is képes volt értékeket létrehozni, az utána következőknek példát mutatni, elvégzendő feladatokat, nagy horderejű terveket hagyományozni. Nincs tájaink szellemi életének olyan mozzanata, ahol nem találnánk meg alkotói, szervezői tevékenységének nyomait. Az űr, amit maga után hagyott, sokáig betöltetlen marad. Alig ötvenévesen monográfiában mérték fel munkásságát (Filep Tamás Gusztáv, 1998), meggyőződésem mégis, hogy egyelőre csak a körvonalai látszódnak életművének, a minden részletre kiterjedő, az egyetemes magyar irodalom és tudományosság relációjában gondolkodó megméretés még várat magára. Az alább következő sorokat nem a búcsú, a búcsúztatás szándéka ihlette. Barátainál, munkatársainál, harcos életének közvetlen résztvevőinél szebben nem lehetne utolsó útjára kísérni tájaink szellemi életének e kimagasló alakját. A nekrológok szeretettől és megbecsüléstől, a ritkán születő nagy lelkek iránti tisztelettől átitatott szavai egy kivételes ember romlandó porhüvelyéhez szóltak. Mi azokra az eredményekre szeretnénk emlékeztetni olvasóinkat, melyek időtállóak, azokra az értékekre, melyeket Zalabai Zsigmond számunkra örökül hagyott. Nem könnyű feladat. A barátról, küzdelmeink hűséges társáról érzelmektől mentesen, objektivitásra törekvően nehéz emlékezni, a szakmai dimenziók szenvtelen kereteiben maradni. Zalabai a nemzetiségi irodalmunk ellentmondásos időszakában, a hatvanas évek második felében kibontakozó írói csoportosulás, a Vetés tagjaként vált ismertté. Versekkel, szépirodalmi próbálkozásokkal indult irodalmi pályája, de hamarosan áttért a recenzió, a kritika, a tanulmány műfajára. Már az első írásaival kitűnt
