Irodalmi Szemle, 2004

2004/12 - NEMZET ÉS EMLÉKEZET - Dr. Kiss László: Egy szemtanú vallomása az „árvizi csolnakos” graefenbergi kezeléséről

NEMZET ÉS EMLÉKEZET

géért. Ételekben, aránylag a múlttal szigorú diaetát tart, húseledeleket - hacsak néha a kisértetbe vivő lakomákon, vendégségekben nem - egyáltalán nem eszik. - Eddig pontosan vitt cúrájának szerencsés eredménye az, hogy régi megrögzött s gyakran szörnyű kínokat okozott fej- és vesefájdalmait majdnem egészen elvesz- té, s már eddigelé is töméntelen kóranyagtúl, mellynek leglényegesebb részét a sok mérges orvosság teszi - szabadult meg. Ezen általános kitisztulás sikeres következménye ismét az, miszerint beteg szeme - a mint ő maga szokta kifejezni - annyiban javul, hogy nem rosszabbodik — az az: ha Grafenbergre nem jő, már eddig alkalmasint megvakult volna” (12b)... „A gyógyidő folyamában megjelenni szokott nevezetesebb kórváltozat Gráfenbergen krisis név alatt ismeretes, melly a természetes életerőnek a betegség okávali kisebb-nagyobb küzdéséből szármozván, gyakran igen fájdalmas és veszélyes is - de a gyógyulásnak legbizonyosabb jele, - s így hasonló ama jól elsült revolutiókhoz, hol a lelkes nép, mint egészséges életerő, a főhatalmat tartó zsarnokok, mint legkínzóbb chronicus nyavalyái ellen - föltámad, s miután azokat legyőzé, új alkotmánya által tökéletesen kigyógyul. IIly viharos forradalom keletkezett december 6-án a rágalmazóitól lázadónak nevezett Wesselényiben. Veséjéből ugyanis egy kis mogyoró nagyságú kő útnak indult, de az a szalmaszál vékony csatornán fölakadt és iszonyú kínokat szülő gyuladást okozott” (13a).

(Mielőtt „szemtanúnk” elmesélné, hogyan birkózott meg a krónikus bajok kezelésére „specializálódott” Priessnitz a heveny vesekőrohammal - ígéretünkhöz hűen - ejtsünk pár szót az ún. nedvtanról, s annak kulcsszaváról a „krízisről”. Már Hippokratész, „az orvostudomány atyja” úgy vélte, hogy az egészség nem más mint a négy testnedv - vér, nyák, sárga és fekete epe - egyensúlyi helyzete, vagyis a krázisz. Ha a nedvek egyensúlya megbomlik, diszkrázia, vagyis betegség keletkezik (4). E kétezeréves nedvkórtan (humorálpatológia) lett a „munkahipotézisa” az orvostudományt sosem tanult gráfenbergi „nem közönséges paraszt” (16) Priessnitznek is. Priessnitz úgy vélte, hogy betegség akkor keletkezik, ha káros anyagok szaporodnak el a testben. Ezen „kóranyag” lehet a betegség terméke is, de „leglényegesebb részét - amint szemtanúnk is állítja - a sok mérges orvosság teszi”. E felfogásból ered Priessnitz makacs orvosságellenessége! A gyógyítás célját abban látta, hogy a hideg víz hosszan tartó alkalmazásával - borogatás, zuhany, ivókúra formájában - ki kell „hajtani” a testből a „töméntelen kóranyagot”. A kóranyag leginkább a „krízis” során távozhat a szervezetből - ilyen krízisnek tekintette Priessnitz az izzadást, a hasmenést, sőt a bőr kisebesedését, a fekélyek keletkezését is. A szakirodalomban (10, 12, 13) nem találtunk utalást arra, hogy a vesekó- lika is „krízisnek” tekintendő - ahogy azt emkékiratírónk feljegyezte. E kis „kór- tani kitérő” után adjuk vissza a szót emlékiratírónknak, hogy megtudjuk, mit tett Priessnitz a heves fájdalommá járó vesekoroham leküzdésére).

„Ekkor Priessnitz, kinek az acutus nyavalák gyógyítása csak könnyű játék - 5 óra lefolytáig tartatá és zsuroltatá a vizes kádban vagy beteget, kit a régibb rendszerek makacs orvostanárai illy esetben halálhozó szereikkel bizonyosan a túlvilág