Irodalmi Szemle, 2004

2004/12 - NEMZET ÉS EMLÉKEZET - Dr. Kiss László: Egy szemtanú vallomása az „árvizi csolnakos” graefenbergi kezeléséről

NEMZET ÉS EMLÉKEZET

az összehúzó hidegvíz, a kóranyagokat elűző izzasztó pokrócz, a sok mozgás stb. jó formán megapasztá, s most előbbi sárgás-halvány szín helyett, a legegészségesebb eleven pirosság ömlik el orczáján. - E visszanyert arczhajnallal különös el- lenzetben áll a hazafiúi fáradságok, aggodalmak és szenvedések okozta őszülésének estszürkülete. A báró bal szemének vakságát nemigen lehet észrevenni, de ki ezen szerencsétlenségét ismeri, gyógyulás alatt levő jobb szemét úgy tekintendi, mint egy végső reménycsillagot élte viharos tengerén... mellynek megmentése egy legszebb föladat megfejtéséül, az újabb kor hatalmas Neptunjára, Priessnitzre bi- zaték az evvel frigyesült jobb sors által”. (9a).

(Bizonyára nemcsak az emlékiratíró, hanem maga Wesselényi is „gyógyulás alatt levőnek” tekintette jobb szemét, s fenntartás nélkül hitt az ókori rómaiak által a nedvesség isteni megtestesülését jelképező tengeristen, Neptunus 19. századi utódjában, Priessnitzben.)

TESTÉVEL KÉSŐN - LELKÉVEL KORÁN ÉRKEZÉK

„Valóban úgy látszik, mintha Wesselényi, korcsosult korunkból úgyszólván kirívó testével, nem a mostani gyönge termetű emberi fajhoz tartoznék, őt tekintve egy oszloprázó Sámsont, egy minotaurusi szörnyeket földhöz verő Theseust, vagy legalább egy európai békeruhába öltözött Toldyt vagy Kinizsit látsz föltűnni a é- gibb kor homályából” (9b).

„De szellemével is jóval felülhaladja ezen kereskedői világ, különösen hazánk éretlen korának szűk körét. S azért róla minden túlzás nélkül el lehet mondani, hogy testével későn, leikével pedig - főleg a mi honunkban - korán érkezék - következőleg nem csoda, ha neki a múlt és jövő emberének, s a számára mintegy nem létező jelen vassúlya alatt szenvedőlegesen kell meghajolnia. E szerint nem szükség hosszasan bizonyítgatnom, miként Gráfenbergen sincs föltünőbb erősebb testalkatú beteg a mi Wesselényinknél, kit a gyógyintézetben lévő testileg-lelkileg vékony dongájú németség átalánosan „dér dicke Ungar”-nak szokott nevezni” (10a)... „Én a bárót Szilézia rideg sziklái között látva, mindig úgy képzelem, mint a tragicai sorsú Prometheust, ki azért, mivel a világnak tüzet adott, a zsarnoki főhatalom által egy éles kősziklához lánczoltaték, míg kínos rabsága alatt kifogyhat- lan mindig megujuló tüdejét egy kegyetlen saskesely vájdosá és emészté. Wesselényi nem egy világnak, hanem csak két hazának adott tüzet, s mégis többet szenved rabbilincsei között, mint ama isteni vértanú, mert hisz az ő nemes szívén a kétfejű sas rágódik, a nélkül hogy azt egészen eltudná pusztítani” (10b).

(Idézett mondatunk magyarázatot ad arra, miért maradt anonimitásban az emlékirat szerzője: a Wesselényi-Prométheusz szívén rágódó „kétfejű sasban” a korabeli olvasó azonnal ráismerhetett a Habsburg-ház címermadarára. S ha ezen „olvasó” szíve inkább Bécshez, mint „a két hazához” - Magyarországhoz és Erdélyhez - húzott, a „ráismerés” következménye egy újabb „felségsértési per” indítása lehetett volna).