Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Deák Katalin: Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom
Deák Katalin Nem véletlen, hogy a (cseh)szlovákiai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kritikusa ilyen nagy figyelmet szentelt a kafkai életműnek. Egyrészt - mint fentebb láthattuk - maga a liblicei konferencia is azt tükrözte, hogy a hatvanas é- vek elejére megnőtt a Kafka-szövegek olvasása és értelmezése iránti igény. Másrészt elmondhatjuk, hogy amennyiben a prágai szellemiség hatással volt a (cseh)szlovákiai magyar irodalomra, úgy ez a hatás elsősorban a prágai német nyelvű irodalom révén érvényesült. Amit a felvidéki magyar költészet számára Vladimír Holan jelentett, azt a prózában (főként a hatvanas évek második feléig) elsősorban Franz Kafka képviselte. Csanda Sándor szavaival: a felvidéki írók első nemzedékének prózája „a legszociálisabb, legdemokratikusabb (...) innen indul a szociológia eredményeinek szépirodalmi kamatoztatása, itt virágzik legtovább a naturalizmus, sőt az elérhetetlen keresésének kafkai víziója is ezen a vidéken és ebben a korban rémlik fel a csehszlovákiai magyar irodalomban”86. A fenti leírás remekül ráillik egyebek mellett Duba Gyula prózájára. Az elsősorban a humoros irodalom műfajaival (irodalmi karikatúrák, paródiák) ismertté vált szerző első köteteiben (humoros-)szatirikus írásait tette közzé, amelyek több szempontból is kapcsolatba hozhatók Kafka szövegeivel. Ilyen például Főtárgyalás című szatírája amelynek egész alapszituációja kafkai hatást mutat. Elsősorban A perrel rokonítható „a normális emberi logika számára abszurd vád” megjelenítése, illetőleg a vádlott alakja, aki azt bűnténynek ismeri el. Kafkával szemben azonban Duba írásainak világát mindvégig egyfajta játékosság határozza meg.87 Ugyancsak kafkai alaphangulatot árasztanak az író Ugrás a semmibe (1971) címmel megjelent kötetének elbeszélései, amelyekben Duba a faluról városba kerülő kisebbségi magyar értelmiségi beilleszkedési és sorsproblémáival foglalkozik.88 Jól tükröződik ezekben „a becsületességre, igazságra vágyó ember megrendítő elidegenedése, lelki magánya, kozmikussá növekedő félelme”. A novellák „a kafkai bűntelen vétkesek, ártatlanok félelmének humánusabb (...) megfogalmazásai. A jellemek komikuma, a szatírák világára emlékeztető művészi elemek sem oldják fel ezt a félelmet, szorongást”.89 Bár elsősorban lírikusként, illetőleg a felvidéki magyar gyermekirodalom e- gyik legkiválóbb képviselőjeként ismerjük Simkó Tibor nevét, aki ennek megfelelően az 1958-as, Turczel Lajos által szerkesztett Fiatal szlovákiai magyar költők című antológia egyik tagjaként indult az alkotói pályán, az író a későbbiek során a prózairodalom területén is jelentős sikereket ért el. Novellái „sovány történésűek, jelzésszerű, szinte csak nevükkel jelenlevő szereplőktől zsúfoltak (...) emlékező narrációjukkal, fojtó-nyomasztó légkörükkel” Kafkára emlékeztetnek (például az Adieu, a Háromtól hatig, a Forró délelőtt címűek). A kafkai hangvétel mellett Simkó későbbi, már a nyolcvanas évek végén megjelenő prózájában látványosan érvényesül a cseh (és részben a szlovák) irodalom hatása is. Elsősorban Lösz című „regénykezdeményére” gondolhatunk itt, amelyben a „prózát bölcseleti fórummá igyekszik avatni. Önéletrajzinak, saját gondolkodásának fejlődési folyamatát nyomon követőnek tűnő történései a kiszolgáltatottságot, a hatalom elnyomó-büntető intézményei
