Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Deák Katalin: Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom
Deák Katalin A kafkai hatást keresve a (cseh)szlovákiai magyar irodalomban a költészetben elsőként Forbáth Imre nevét kell megemlítenünk. Forbáth a húszas évek nagy részét Prágában élte le, ahol elsősorban legjobb barátja, Vítézslav Nezval révén szoros kapcsolatba került a cseh költészettel. Verseit olvasva főként a német exp- resszionizmus hatása szembetűnő, mind tematikai, mind formai szempontból. Az említett irányzattól elsősorban a „deformáció és az élettelen tárgyakat meglelkesítő animálás módszerét” vette át. Korai költészetére72 jellemző emellett a groteszk ábrázolásmód, és cseh költőtársai, illetőleg az általuk poetizmusnak nevezett mozgalom hatására „a költői grimasz, a parodikus hajlam, a csak tréfából fakadó formai bravúr és az akasztófahumor” is. A poetizmus ugyanis „a vidámságot vallotta világnézetének, ezáltal tölthette be a cseh-szlovák irodalomban a dadaizmus szerepét”. Ugyanakkor „Forbáth grimaszai nem a felhőtlen és felelőtlen költői kedély játékai, hanem a beteg, korhadt társadalomnak küldött hadüzenetek, vitriolos gúnynyal, kíméletlen szatírával dúsított, sokszor furcsán groteszk hangú, máskor fantasztikus képekkel meghökkentő versek. A társadalmi felelősségtől áthatott költő reagálásai a gyűlölt, álszentnek tapasztalt polgári világ ellen. Lírája itt is párhuzamba állítható Nezval költészetével.”73 Ha a (cseh)szlovákiai magyar költészet és a cseh irodalom közti kapcsolatokat vizsgáljuk, nem hagyhatjuk ki Tőzsér Árpád nevét, aki sokak szerint a kortárs cseh és szlovák líra egyik legsikeresebb fordítójának számít. Milan Rúfus és Ľubomír Feldek74 mellett elsősorban Vladimír Holannak, a mai cseh költészet egyik legnagyobb alakjának verseit tolmácsolta magyar nyelven. Holannal kapcsolatosan fentebb már kifejtettük, hogy költészetében egyértelműen kimutatható a kafkai hatás, így a mi szempontunkból már csak azért is érdemes megemlíteni a nevét, mert ezt a hatást versei révén közvetve a felvidéki magyar irodalomba (főként a lírába) is átörökítette. Tőzsér Flolan-versfordításai főként a hetvenes évektől jelentek meg az Irodalmi Szemlében, közülük talán a legkiemelkedőbb „sorozatnak” az nevezhető75, amelyikhez Tőzsér A titok költői16 címmel írt „bevezető” esszét. Ebből kiderül, hogy Holan mélyen középeurópainak tartott költészetével kapcsolatosan a fordítót mindenekelőtt „a versek végtelen (titok) felé törő mozgása és tragikuma”77 ragadta magával, az, hogy a szerző „nem a lét, hanem a tudat formáiból csinál költészetet”78. Ugyanakkor Tőzsér Holan líráját a halál-szeretet-gyűlölet-szkepszis négyszögletű modelljében helyezi el, mivel a költő szerint „az élet és a halál szervesen összetartozik, mégpedig úgy, hogy a halálnak az élettel szemben meghatározó szerepe van. Ez a meglehetősen egzisztencialista ízű halálindítékúság azonban Holan költészetében nem a szorongás, a létbe taszított- ság felé, hanem a szeretet és a gyűlölet, tehát az aktív élet felé mutat”79, ami alapvető különbséget teremt versei és Kafka szövegei között. Tőzséréhez képest egy egészen más típusú líra a Zs. Nagy Lajosé, akinek általában Tériszony (1968) című kötetét tartják a legkiforrottabbnak. A kötet „alaphangja a szorongás, a bizonytalanság, a talajvesztettség”, a szerző „értelem és érzelem drámai küzdelmének feszültségét csak a groteszk és az irónia eszközeivel
