Irodalmi Szemle, 2004

2004/2 - Kmeczkó Mihály: Utóirat (versnovella)

Kmeczkó Mihály

Jelzik, hogy élnek.

(Kinek jelzik?) (Egymásnak?)

Rápillantok az ajtóra.

Becsukódik a gondolataim előtt.

(Te is, fiam, Brutus?)

Rágondolok a villanyégőre.

Hihetetlenül erős fény árad szét a szobában.

(Elalél az elmémben lévő világosság láttán.)

Virágillatot érzek. A tévé tetején feldől a váza.

(Visszakívánkozik sejtjeimbe a víz.)

(Megáll a lábam előtt.) (Felszívja a szőnyeg.)

Kopogás hallatszik.

(Ki dörömböl az ég boltozatján?)

A hűtőszekrényben borrá válik az ecet.

Eliszaposodik a desztillált víz.

(Mikor lesz a kánai menyegző?)

Az épület érhálózata elszivacsosodik.

Elpépesednek a falak.

Ebolikus vér szivárog a betonpórusokból.

(Ne ily halált adj, Istenem!) (Ne ily halált adj énnekem!)

Kő repül be a csukott ablakon. Odapillantok.

A fal hirtelen beheged az ablak helyén.

(Minden emlék egy heg.) (Hegekkel mérjük az időt.) (S önmagunkat.) A kő repül. Fénysebességgel.

Egyenesen a homlokom felé.

(Csak azt éri a holdsugár, amit a homlokcsont bezár.)

Mégis. Mintha távolodna.

(Felém.)

Vagyis. Mozdulatlanul száguld.

(Akárcsak én.) (Itt.) (A sötétben.)

Egy helyben.

(Mindenütt.) (Kedvezőek a feltételek,)

5.

A keresztútnál vár az élettárs.

(Az élettársnál vár a keresztút.)

Talán férfi. Talán nő.

(Talán talány.)

Jó lenne tudni, micsoda.

(De minek?)

Bennem van a férfi. Bennem van a nő.