Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Dániel Hevier versei (A férfi a házban, A levegő architektonikája, A kezem fest, Térkép, Fa, Diófa, Az évek múlása, A színek egyike, Mindenszentek, Az ellopott realitás)
Daniel Hevier versei a táj semmit nem óhajt tudni az emberekről figyelmen kívül hagyja a határokat és behatol más tájakba ha két táj közösül egymással újabb tájat nemzenek fölöttük az ég a közös tulajdonuk Diófa ne nyisd ki e dió ajtaját lépcsőre lelhetsz ott mely irtózatos mélységekbe vezet férgek bűzlenek ott s bizonyos pop hamupipőke ruhái aki elugrott táncolni egy diszkóba ami édes volt megkeseredett ami ártatlan volt bölcsebb s nyersebb lett ne nyomd le a kilincset a dió a tenyeredben ezer darabra esne szét szemétre levél- és pergamenfoszlányokra hagyd az asztalon míg bele nem nő a deszkába Fa ezt a fát már csak lehullott levelei tartják egybe
/
