Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Szalay Zoltán versei (Agyhalál, Nincs vadon, Korkép, mintha béke...); Csehy Zoltán: Orpheusz lantja, Dávid hárfája
Orpheusz lantja, Dávid hárfája 7 A levél helye: Francesco PETRARCA, Le Familiari, ed. Vittorio ROSS1, vol. 2, Firenze, 1968. 301-310. 8 Wolfgang ISER, A fiktív és az imaginárius (ford. MOLNÁR Gábor Tamás), Osiris, Budapest, 2001,61. 9 Vö. HEGYI György, Statius a költő, akit Apollo és Domitianus ihletett = Publius Papinius STATIUS, Erdők, Akadémiai, Bp., 1979, 33-34. 10 Armand GASQUI, De Fabio Planciade Fulgentio, Virgilii interprete = Berliner Studien fúr Classische Philologie und Archaeologie, 6 (1889), 1—43. Fulgentius Bacolica-értdmc/.csc talán szintén nagyobb figyelmet érdemelne, hiszen hasonlóképp a tudós-jós Vergilius enciklopédikus erényeinek jegyében fogant s különféle interdiszciplináris aspektusokat hoz játékba a fizikától a fiziológián és botanikán át, mondjuk, az apoteleszmatikáig. 11 Néhány példa: „Calliope princeps sapienti psallerat őre ” (Caesius Bassus), „doctae psallere Chiae” (Horatius), „ratiopsallendi” (Apuleius), „iubet citharam loqui: psallitur” (Ovidius). 12 Vö. „Petrarca számára a csönd verbális anyag”. In.: Luigi TASSONI, Dante csöndjei = Helikon 47 (2001), 308. 13 Giorgio PADOAN, A „szóban mester" Odüsszeusz és a tudás útjai. Egy hagyomány állomásai (Vergiliustól Daniéig) = Helikon 47 (2001), 323. 14 Segal az idillszerkezet alapkarakterét a történeti realitás (historical reality) költői realitássá (poetic reality) való transzfomálásában látja. Vö.: Charles SEGAL, Poetry and Myth in Ancient pastoral. Essays on Theocritus and Virgil, Princeton University Press, 1981, 271. 15 Vö. pl.: Rafl'aele AMATURO, Petrarca, Editori Laterza, Roma-Bari, 1988, 241-246. 16 A Caesar-azonosítás korántsem egyértelmű a szakirodalomban, már ókori értelmezők is több lehetőséget vettek számba (Alfenus Varus, Marcellus, Quintilius Varus, Marcellus, Horatius), mégis ez a legelterjedtebb s véleményünk szerint a legkompaktabbnak tetsző koncepció. Az ellenargumentáció leggyakoribb fordulata az, hogy az ifjú Daphnis alakja nem egyeztethető össze a megboldogult Caesar reális életkorával, ám az ecloga törvényei nem feltétlenül igénylik az ilyen egyezéseket (elég csak pl. Petrarca szőrös fiújára gondolni az első eclogából, mely ugyancsak összeegyeztethetetlen Keresztelő Szent János valódi életkorával, hiszen nem is arra, hanem gyermeki, szűzies ártatlanságára céloz, a szőr pedig öltözékére, s Colonna bíboros sem éppen ganymedesi korú a 8. eclo- gában), a fiatalon elhunyt Daphnis kiemelt fiatalsága allegorikusán a gyász mélységét és a halál kegyetlenségét is sugallhatja. Az sem biztos, hogy mindenképpen ellenérv, hogy Daphnist a versben anyja is elsiratja, mígnem Caesar anyja előbb hunyt el a császárnál. A minden részletre kivetíthető allegorikus olvasat természetesen nem vér szerinti anyát ért az adott és megkérdőjelezett helyen. Megjegyzendő továbbá, hogy egy-egy adott szöveg értelmezéséhez maga az értelmezői tradíció is hozzátartozik. A kérdésről kiváló összefoglalást nyújt Havas László: VERGILIUS Eklogái-Vergilii Eclogae, (a szöveget gondozta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta HAVAS László), Tankönyvkiadó (Auctores Latini, XIV), Budapest, 1989, 84-85. 17 A bukolikus poézis reneszánsz újjáéledéséről pl.: K. KRAUTER, Die Renaissance dér Bukolik in dér lateinischen Literatur des 14. Jh. von Dante bis Petrarca, München, 1983. 18 A reneszánsz Catullus-ismeret kérdései máig lezáratlanok és vitatottak. A nugae terminust már Albertino Mussato ismeri és használja. 19 Nálunk Radó Antal vette védelmébe először az epikus Petrarcát. RADÓ Antal, Petrarca „Africa"-ja, Egyetemes Philologiai Közlöny, 9 (1885), 89-107. Az Afrikával nálunk behatóbban Andrássy Dorottya doktori értekezése foglalkozott, a munka egy része nyomtatásban is napvilágot látott: ANDRASSY Dorottya, Az „amor” és a „virtus” konfliktusa Vergilius: Aeneis és Petrarca: Africa című eposzában = Acta Iuvenum. Antik és posztmodem, JATEPress, 1994, 5-38.