Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - MARGÓ - Vörös Ilona: Fürge, Rigó (életképek)
MARGÓ talán Andris bácsi tévedett. Ez a naiv elképzelés adott némi kibúvót, hogy ne kelljen a rossz hírt közölnöm. El is hallgattam, nem adtam át az üzenetet. Apukám csak délután érkezett meg, egy ló húzta a kocsit, s rajta összehajtogatva ott volt Rigó szép fekete szőrű bőre lenyúzva. Anyukámat nővéremmel kaptuk el, mert elájult. Felocsúdva pedig úgy sírt, ahogyan azt előre elképzeltem. Rigó kimúlásának részleteire nem került sor, így nem tudtam meg. Talán jobb is volt így... Lassan, mint sok mást, ezt is elfelejtettük. A mindennapi munka nem enged sok időt az ellágyulásra. Apukám, hogy újra dolgozhasson, más lovat vásárolt. Annak azonban a nevére sem emlékszem. Akkor bizonyára tudtam, de nem fűzött semmi hozzá, így kiesett az emlékezetemből. Lovakkal többé nem törődtem, nem alakítottam ki velük szorosabb kapcsolatot. Azon az őszön már középiskolás lettem, s az teljesen lekötött. Ám a történet Rigóról most nem rég folytatódott. Megözvegyült, más városban élő bátyámat időnként felkeresem. Ahogyan az ilyenkor szokás, nosztalgiázunk. Többek között Rigóról is beszéltünk. Ő mondta el, mi is történt akkor vele. Azon az őszön fát fuvaroztak apámék az egyik elég meredek, erdővel borított hegyről. Már többször is megtették azelőtt azt az utat. Kemény munka volt embernek, állatnak egyaránt, de nem lehetetlen. Akkor azonban nagy, áztató eső után voltak. A lejtőről lejövet a szekér megcsúszott, a Laci ló veszélyt sejtve kiugrott a hámból. Rúgásával kilazította a kocsi fékezését. Az egész rakomány szekerestül, fástul, fék nélkül Rigóra maradt. Ezt már sem ereje, sem hihetetlen készsége nem volt képes megtartani. A rakomány rázuhant, és maga alá temette. Szekér, fahasábok a meredek lejtőn sodorták Rigót, majd fának ütközve megállt. A közelben levő erdész lőtte le, a szenvedő, teljesen összetört lovat. Drága Rigó, talán jobb lett volna, ha elmúlásod részleteit soha nem ismerem meg.
