Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Gál Sándor versei (beteljesülés, végtelen feledés, immár)
Gál Sándor versei élő kéz elosztani a maradék vigaszt egy pohár vizet emlékek mélység-tükörét az egyszer-volt énekek is mind elenyésznek nem készül koporsó sem méltó sírgödör bizony látható immár ez a messzeség is kibomlik az árnyak fekete kárpitja mögül akárha képzelet s valóság ölelné egymást nem a játék hanem a játékot követő végzet melyben eggyé porlik dicsőség és hatalom s nem lesz sem emlék sem emlékező itt 2 a jövőtlenség eposza árad csend és üresség ölelkezik kő se mozdul homok se zizzen meghalt a halál kaszájába dőlt a látomás elibénk dermedt lett tükör a sötétség tömény öle elnyelvén kérdést kérdezőt s a holnapot amely el sem érkezett érzed-é az árulás fenségét s a bűn gyönyörét a pusztításban hogy véled s általad teljesült be a mindenség-szülte végítélet 3 napja világodnak nagyúr lehanyatlott odvas harangok nyelvét penész lepi hajnali szél sem sír már errefelé voltak itt hegyek erdők lankás ligetek élő források hozták a mélység hangját eléd s válasz-szavadat sem kérték tőled örök adóstól itt a mélység készülődik benne új kőkor visszaomolnak a vulkánok ön-üregükbe hull pemyeözön elapasztván a tengert utód nélküli lét ez lett végtelen feledés a mélység morajlását sem hallani már s a magasságok csillagai is mind kihunytak
