Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZALATNAI REZSŐ - Fónod Zoltán: „Nem én voltam a kalandor, hanem a történelem...” (Megkésett beszélgetés Monoszlóy Dezsővel, a 80. születésnapja ürügyén)
Száz éve született Szalatnai Rezső * Kik voltak a kedvenc íróid, mestereid, példaképeid? Szabó Dezsőt említetted nemrég, mint egykori kedvelt íródat. Viszont a „ nyugatosokat ”, Kosztolányit, Babitsot, Szabó Lőrincet, illetve Weörest vagy a francia avantgárd hatását gyakrabban emlegették kiritikusaid, annak jeleként is, hogy az ötvenes években a sematizmus mételye nem tudott benned kárt tenni.-Az elsodort falu fiatalkori olvasmányélményem volt, s ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy valamelyik zsenge írásomat, hajói emlékszem, az Olvastam Freu- dot, kedves Dezső bátyámnak ajánlással eljuttatom Szabó Dezsőhöz. Aztán valahogy elbátortalanodtam és nem éltem az alkalommal. Szabó Dezső látványos előadásaira azonban szorgalmasan ellátogattam, így végigélvezhettem a többkötetes „Nagy-Pintér” dühöngő szétszaggatásának színpadi mutatványát, valamint annak a kijelentésének is tanúja voltam, hogy amikor Erdélyi József hamvait serbliből fogják kiszórni, ő megdicsőül a magyar nemzet panteonján. Ám Erdélyi József sem maradt adós, aki egy időben személyi titkára volt, s versben válaszolt, amelyben megírta, hogy egy nagy fa megveszik az erdőben, és elhatározza, hogy kiirtja a többi fát, végül saját magát is kivágja, s bokorrá züllik. Nos, az egyik ilyen látványos szereplése közben Szabó Dezső lelépett a színpadról, s elindult egyenesen felém. Én valamelyik lapban olvastam, kikéri magának, hogy valaki senkiházi Dezső bátyámnak szólítsa. Elfelejtettem, hogy a kitétel rám nem vonatkozhat, hiszen azt a bizonyos írást nem juttattam hozzá, nagy zavaromban elindultam a kijárat felé. Szabó Dezsőnek feltűnt gyors távozásom, s nyomomba szegődött: Fiatalúr, hova siet? Már nem emlékszem, mit hebeghettem neki, mindenesetre annyira fellelkesült, hogy meghívott otthonába. Engem nem is az elképesztő rendetlenség zavart, hanem hogy már többrétegű tokával feldíszítve, saját férfiszépségéről beszélt. Tamási Áron is vall Virrasztás című kötetében Szabó Dezsővel való találkozásáról, azt írja, hogy egy nagy szentkép előtt térdepelt, s imádkozás közben köpte le őt a szentkép. Az én kiábrándulásom nem volt ilyen látványos, inkább azt mondhatnám, hogy Szabó Dezső fontosságtudata lassanként elhalványult bennem. Ebben az is közrejátszhatott, hogy sok-sok év múlva, Vajdaság vendégeként, ahová jelenlegi feleségem is követett, előkerestettem Az elsodort falut, amelyhez addig Katalin a szlovákiai magyar iskolákba járva nem juthatott. O bele is kezdett a könyv olvasásába, mondván, ez alig olvasható. Megdöbbenve próbáltam tiltakozni, de kénytelen voltam belátni, hogy az írás valamikori frissessége megöregedett. A kérdés másik része viszont mindenképpen kiegészítésre szorul, legalábbis annyival, hogy első feleségemen keresztül a „nyugatosok” ellentáborába osztályozott írók élgárdáját is megismertem - a pontos szétszálazás nem az én feladatom - a teljesség igénye nélkül Nyírőt, Tamási Áront, Illyés Gyulát, Szabó Pált, Veres Pétert, Németh Lászlót. Sorolhatnám, de ugyanakkor a Skót Misszióba is rendszeresen ellátogattam, ahol Szerb Antal tartotta előadásait, és Ascher Oszkár egész magyar regényeket mondott fel fejből.
