Irodalmi Szemle, 2004

2004/11 - Deák Katalin: Franz Kafka a cseh irodalomban (1) (tanulmány)

Deák Katalin

ta irodalomkritikájának elméleti alapvetései is. Mindezek fényében nézzük meg azt is, hogyan értékelték a jelenlevők a cseh irodalom Kafkához való viszonyulását!

František Kautman elsősorban a német megszállást tette felelőssé a Kafka iránti érdeklődés megtöréséért.14 S bár a második világháború utáni években a Franz Kajka és Prága15 című évkönyv mellett egy sor Kafkával kapcsolatos tanulmány is napvilágot látott, a „kultusz időszakában (értsd: 1948-1953, a sztálinizmus legkeményebb évei) a szerző iránti érdeklődés újfent elnémult” (71.), és csak a hatvanas évek elején támadt fel megint, amiben Kautman szerint a „Kafka világirodalmi visszhangjáról érkező híradások is jelentős szerepet játszottak” (71.).

Kautman szerint „a cseh irodalomban nem beszélhetünk Kafka közvetlen hatásáról, hiszen még a német irodalomban sem lehet olyan szerzőt találni a második világháború előtt16, akit joggal Kafka-tanítványnak nevezhetnénk” (71.). Bár a két háború közötti időszak művészeti irányzatai közül elsősorban a szürrealizmus képviselői gyakran hivatkoztak a szerzőre, Max Brod elutasította a feltételezett kapcsolat lehetőségét. Ez az elutasítás azonban csak félig tartható jogosnak. Igaz ugyan, hogy a szürrealisták és Kafka alkotói módszere, világnézete és célja teljesen eltérő volt, ugyanakkor Kafka életkörülményei, főként apjához fűződő problematikus viszonya, jó alapot szolgáltattak művei pszichoanalitikus értelmezéséhez, a pszichoanalízis pedig tudvalevőleg igen közel állt a szürrealistákhoz. Ha megnézzük továbbá Vítézslav Nezval regényeit, megállapíthatjuk, hogy a cselekmény kísértetiessége, látomásossága, illetőleg a valóság és az álmok közti határ átjárhatósága Kafka regénytöredékeihez hasonlóan jelenik meg bennük, s mindez közös kettejük és Dosztojevszkij, ill. a szürrealisták művészetében. (72.)

A második világháború felé közeledve Kautman szerint egyre több művészt kerített hatalmába a fasiszta agresszió keltette iszonyat érzése, ami a „kafkai depresz- szióhoz” (72.) hasonlítható. Ezt a közelgő apokalipszis miatti szorongást örökítette meg Lemuria című szürrealista naplójában Vladimír Holan. (72.) „Kafkához hasonlóan Holan szorongása is dacos ellenszegülésben csúcsosodott ki (ld. például K. földmérő esetét), s bár ez a fajta lázadás szociális szempontból céltalan, mégis visszavágást jelent a gerinctelenségnek, ill. a kispolgári alkalmazkodóképességnek.” (73.)

Holan mai szemmel nézve a huszadik század egyik legjelentősebb cseh költőjének nevezhető, költészete többek között a (cseh)szlovákiai magyar irodalom szempontjából is meghatározó jelentőségű, elsősorban magyar nyelven is megjelent válogatáskötetei, a Szavak barlangjában (1972) és az Éjszaka Hamlettel (1983). Verseiben központi szerepet kapnak „a lét problémái, a valóság és az álom, a tudatos és a tudatalatti folyamatok közötti átmenet kérdései”17. Lírája „a titok jegyében fogant (...) szabadságunk problematikusságára döbbent rá bennünket. (...) Itt nincs zene, nincs osztatlan fény, nincs öröm, csak hasított, kegyetlen, sokszor drasztikus képek, a fogalmak szárazon zöngő váza, születő gondolat, falakról hideg koppanással visszahulló kérdések vannak”- írta róla Tőzsér Árpád18. Mindezek a vonások bizonyos szempontból valóban Kafka komorságával rokonítják Holan verseit.