Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Bereck József: A foltozóvarga (Részletek egy készülő meseenciklopédiából)
Bereck József Öröme visszatért, s egy cseppet sem fázott. Nézte a fiatal férfit és asszonyát, s boldog elégedettségében szökkent egy picit a keskeny ablakpárkányon. 2. (Vén semmirekellő) Széttaposott, repedezett, vásott gyerekcipők voltak a szemétdombon, azokkal hajigáltátok egymást, kislányok és kisfiúk, és fordítva, mígnem valaki egyszer csak feleségül vett valakit, vagy ha nem, akkor egyszerűen összeadtátok őket, mert már elfáradtatok, vagy az egyik már nagyon akarta, hogy a másik féltékeny legyen rá, szóval evégett is, de te ragaszkodtál volna inkább a harchoz, vagy az egyéni kószáláshoz, mindegy, de ezek (a gyerekek) összeadták magukat szégyenlős nevetgélések közepette. Általában tettél egy utolsó kísérletet, mikor rád került volna a sor, valamelyik kislánynak a lába elé kuporodtál, hogy akkor téged nem kell összeadni senkivel; ez tényleg így történt, zárod le hirtelen, ráeszmélve, hogy csak egy vén semmirekellő hallgat. (És mindez azért jól ki van találva - az embert a hazudozásban semmi nem akadályozza.) A hazugságot viszont nem mint hazugságot kell elfogadni, hanem mint a beszéd (írás) szépségét! Z zárszó (Forma és tartalom) A meseíró, akit persze így, a vége felé már sokkal találóbb e kusza, csapongó szövegek foltozóvargájának nevezni, sokáig azt hitte, a mese műfajában nem rúghat labdába. Hogy miért kellett ezt gondolnia, miközben a felnőtteknek szóló történetek írásában nem kis gyakorlatra tett szert? Nos, kétéves korában a mi meseírónk elvesztette anyai nagyszüleit, s velük együtt a szülőfalujából Magyarországra kitelepített mintegy negyven családban az összes felnőtt rokonát. Ráadásul apai nagyszüleit meg sem ismerhette, hiszen édesapja már tizenöt évesen teljesen árva volt. Tehát valóban nem férhet hozzá kétség, mennyi nagyszülői simogatás, okítás, társas érintkezésben példát mutató pallérozottság, lelki kulturáltság, finomság és ízlés, rokoni-közösségi élmény, misztikum, szép és pontos beszéd a világ dolgairól stb. telepítődött át Baranyába azokkal, akiknek több mint fél évszázaddal ezelőtt el kellett menniük. S mennyi-mennyi mese, meskete, monda, találós kérdés! Mindezt reménybeli meseírónk gyerekkori jussában megkurtított felnőttként olyan méltánytalannak tartotta, hogy szinte (vénájáig) sértetten azt gondolta: nincs mese! Mármint a lelkében, szívében, tudatának rejtett szögleteiben, ahonnan időnként az üres papírlapra csalogathatna egyet-egyet. Viszont éppen ebbe nem akart beletörődni. Tanúság rá ez a könyvecske, amelynek szövegeibe többek közt olyan kortárs szlovák és cseh meseírók (például Jan Navrátil, Dusán Dusek, Natasa Tanská, Mária Hastová, Ján Uliciansky, Olga Hejná, Ondrej Sekora vagy Milos Macourek) néhány játékos motívumát is beleszőtte, akiknek kis remekeit a rendszerváltást megelőző időkben élvezettel ültette át magyar nyelvre. Néha csak úgy passzióból, de dicséretes igény volt irántuk akkoron a magyar gyermek
