Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Alabán Ferenc: Európaiság és irodalmi integráció (tanulmány)
Alabán Ferenc dalomtörténet során nem mindig egészítette ki egymást. (Többször vitaalapként szolgált a szellemi küzdelem során már a 18. századi felvilágosodás korától számítva.) Különböző formákban és motívumokkal az évszázadok során ismételten megjelent e kettősség, esetenként úgy, hogy a nemzeti és az európai orientáció szembe is került egymással, s az ellentét szélsőséges magatartásokhoz vezetett. Úgy is megjelent, mint a különféle irányzatok és mozgalmak dialógusa, a hagyomány és a modernség ellentéte, a tradíció és az újítások kirekesztő harca. Bármilyen formában is mutatta meg magát az ellentét, mindig zavarta az irodalom és a kultúra teremtő folytonosságát és az építő diskurzusokat. Jelenünkben is megfigyelhető, hogy a szükebb értelmű nemzeti kulturális stratégia és a modernizációs európai kulturális irányultság több vonatkozásban szemben áll egymással. Középeurópai szinten is érezhető ez a kettősség, elsősorban a tradicionálisan nemzeti vonalakhoz kötődő, illetve a posztmodem, transzavantgárd irányait hirdető irodalmi és esztétikai vitákban. Ez a problémakör enyhébb formában, a kisebbségi magyar irodalmakban is létező és ható téma, bár nem meghatározó jelenség. Az irodalmi hagyomány és a modernség kölcsönös problematikájánál határozottabban van jelen a kisebbségi magyar irodalmakban az az antinómia, amely az irodalom ún. közösségi és személyiségelvü kifejezőerejét jeleníti meg és állítja szembe. Ez az ellentét irodalomesztétikai ellentmondásba torkollik, mivel a közép- és kelet-európai régióban az irodalomnak sok évszázados hagyománya van a közösségi és nemzeti szerepvállalásban. Ebben a kontextusban az irodalom nem csupán az emberi személyiség és egyéniség helyzetét, válságát vagy éppen megsemmisülését fejezte ki, hanem közös tapasztalatokat és törekvéseket is megjelenített és képviselt. Az ún. „személyiségelvű” irodalom hívei és magyarázói nem ismerik el a közösségi érdekeket konstituáló irodalmat, nem felel meg követelményeiknek, s kánonaikban az alkotó csak az „én” helyzetéről, ontológiai problémájáról és a személyiség ügyeiről tehet vallomást. Az utóbbi másfél évtized kisebbségi magyar irodalmaiban ez az ellentmondás generációs nehézségeket okozott és szekértáborokra való osztódást eredményezett. E két kiemelt differenciáló tényező és kísérőjelenségeik befolyásolják mind a magyar nemzeti irodalom integrációs törekvéseit, mind a magyar kultúra és irodalom európai integrációját. Az irodalmi csoportosulások, akár nép-nemzeti, akár urbánus színekkel, szélsőséges értékrenddel, esztétikával és kritikával egyrészt fékező provincializmust, másrészt parttalan kozmopolitizmust, s ezzel a kultúra hasadását idézhetik elő. Nem törvényszerű folyamat, hogy a hagyományos és a modem írásmód különválásával megszűnjenek az egyes alkotói csoportok kölcsönös megértésének szemléleti alapjai. A közép-európai térség regionalizációjának és a velejáró integrációnak a kialakulásában az irodalomnak identitásőrző szerepe, lehetősége van. Ennek szellemében a magyar irodalomnak sem a belső ellentmondásait szükséges tovább vinnie és örökítenie (újabbakkal bővítenie), hanem előbbre való az integrációs feladatokra összpontosítania és ezen belül az érvényesülési le
