Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Alabán Ferenc: Európaiság és irodalmi integráció (tanulmány)
Európaiság és irodalmi integráció írónál az európai tájékozódás lehetősége volt, s a kisebbségi irodalomtól azt várta, hogy az a határok felett érvényes európai szellemiség őrzője és megvalósítója legyen. Kuncz Aladár például szülőföldjét annak a „virtuális Közép-Európának” tekintette, amely a különböző változatokból (magyar, román, szász ...) történelmi és társadalmi egységet képes kialakítani. Véleménye szerint a kisebbségi irodalmaknak szükségszerűen vállalniuk kell az európai egységnek és az egyetemes emberi eszméknek a következetes hirdetését és szolgálatát. Az 1928-ban indult Erdélyi Helikon című irodalmi és kritikai lap írói (Kós Károly, Kuncz Aladár, Tabéry Géza, Áprily Lajos, Kacsó Sándor, Tamási Áron ...) tudatában voltak annak, hogy kitekintés és európai tájékozódás nélkül az alkotómunkát provincializmus húzza le, s a regionális irodalom is csak akkor lesz képes küldetését teljesíteni, ha az emberi kultúra szélesebb horizontjára tekint. Kuncz Aladár kijelentései bizonyítják, hogy a regionalizmus és a kisebbségi lét mennyire vált modellé az említett írók számára: „Európa a termékeny, haladó szellemű, nagy műveltségi és politikai együttműködéshez csupán magukat szabadon kifejező regionalizmusok útján juthat el ...”. Egy későbbi megállapítása is ezt vallja: „A kisebbségi irodalmakban alakul ki az elkövetkezendő Európa lelke ... Erdély hagyományos kötelessége a kisebbségi érzés föltárása, az európai élhetőség próbája ... Erdély kínálkozik gyógyszerül a kontinensnek, ahol eddig mindig fontosabb volt a térképrajzolás a népek békéjénél...”. A politikának való kiszolgáltatottság elleni védekezés formája volt az erdélyi közösségi tudat és eszmeiség fokozatos építése és erősítése. A transzszilvanizmus a kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság szellemi önvédelmének az eszköze volt, a kollektív önvédelem jegyében jött létre, s áthatotta ennek a kisebbségnek a közös mentalitását és önmagáról alkotott képzeteit. Kialakulásában fontos szerepet játszottak az erdélyi történelem hagyományai, a közösségi tudat, s bár nem volt pontosan és tudományosan kidolgozott rendszere, több változata is kialakult (a szé- kelység, a hagyomány, az erkölcsi minőség, az erdélyiség, az európaiság és más szellemi csoportok identitásformája). A második világháború utáni időben, a szocializmus és a diktatúra éveiben a transzszilvanizmus gondolatát nem lehetett sem hangoztatni, sem továbbfejleszteni. Az erdélyi gondolat hagyománya csak az 1989-es romániai politikai változások után éledhetett fel és kaphatott szerepet a magyar közgondolkodásban: Korszerű értelmezésére is ekkor kerülhetett sor, bár a szépirodalom, beleértve az irodalmi szociográfiát, a legerősebb diktatúra alatt is képes volt betölteni identitásvédő szerepét és őrizte a transzszilvanizmus szellemiségét, a tradíciót és a sajátos értékeket. A kilencvenes években az erdélyi magyarság figyelmét elsősorban az átfogó nemzeti identitás megerősítésére fordította, mely a megváltozott történelmi helyzetnek megfelelően természetes jelenség, másrészt a transzszilvanizmus gondolata is külön vitatárgy lett. Az 1990-ben és 1991-ben lezajlott eszmecsere fiatalabb résztvevői általában elutasították a transzszilván ideológiát, azt állítva, hogy az nem képes szellemi stratégiát adni az erdélyi magyarság számára. Mások, főként az idősebb
