Irodalmi Szemle, 2004

2004/10 - Kulcsár Ferenc versei (Bede Viktor esete Vlagyimir Iljiccsel, A Nobel fiú esete Bertha Kinskyvel)

Kulcsár Ferenc versei

a dinamit s egy multinacionális világvállalat röpke pár év alatt, kaukázusi olajjal dúsítva persze. Dúsgazdag lesz Alfréd, övé a robbanó világmárka, mindhiába, mindhiába. A békekollokviumokat konstituáló, háborúellenes könyveket kreáló Bertha Kinsky grófnéhoz fűződő szerelme reménytelen szerelem lesz mindvégig, hiába az ezer fohász, felható az égig, hiába az ezer édesgető levél, kárhozatok, megtérések, semmi sem segél: az istenített asszony Artúr Gudakker Suttner bárónak nyújtja édes, édes, édes kezét. Megírja hát Alfréd a végrendeletét, intézkedve, vagyonából többek között az kapjon díjat évente, „aki a legtöbbet tette vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért, valamint a békekongresszusok megrendezéséért, követeléséért”. S miután Nordstjarn lovagja, a dinamit s az élet poétája mindezt így szépen a világra testálja, reménytelen depresszióba hull.

Cipeli napjait családtalanul, boldogtalanul, látomások gyötrik, rémképek, mint akinek szívére a lópatás ördög rálépett, arról álmodik egyre, halála után, a sírban magához tér, feltámad, s miután bánata a világra árad, a levegőtlen koporsóban megfullad. Azt kéri hát közel- s távollátóitól, hőszigetelt sírjába a levegőnek legyen szabad árama, s találtassák benne ivóvíz és élelem, gycgyszeriskátula. Mindhiába, hiába, hiába, tisztes koporsóban távozik Alfréd a túlvilágra, tisztességes szertartással, megható és magasztos egyházi búcsúztatással.

Elhangzik a temetésén: Alfréd, a halott valóban magához tér a végső hazában, az élet végleges dimenziójában, hiszen Isten nem a holtak, hanem az élők Istene. A pacifista grófnő,

Bertha Kinsky pedig Nordstjarn lovagjának, a dinamit feltalálójának halála után nemsokára meghatódott arccal, édes könnyek között a béke Nobel-díj fénykoszorújába öltözött.