Irodalmi Szemle, 2003

2003/11 - Megleltem igazibb hazámat (Faragó Laura beszélget Csoóri Sándorral)

Faragó Laura beszélget Csoóri Sándorral

pántjaival megvasalt tölgyfa ajtót már nagyon régen nem nyitotta rám senki. Legalább huszonöt éve. Ha nem sütne olyan szépen a novemberi nap, talán még el is érzékenyülnék.- Napsütésben tilos?- Fényűzés volna. Ellágyulás helyett inkább össze kell szednem magamat. Torokköszörülésül Illyést fogom idézni. Egy korai vallomását. 1938-ban, háta mögött hét, forradalmian új verskötettel, néhány országos megrendülést kiváltó szociográfiájával, köztük egy olyan könyvvel, mint amilyen a Puszták népe, megpróbálja összefoglalni, hogy mi volt a falukutató fiatal népi írók szerepe addig. Ezt mondja: „Érdemünk a mesebeli gyermeké volt, aki a királyra rámondta, hogy meztelen. Azzal a különbséggel, hogy mi a népre mondtuk ezt...” Nem szeretnék túlozni, de a népi kultúra, a népművészet legújabb kori föltámasztásával hasonlót cselekedtünk mi is.

Ez így közönséges dicsekvésnek is hangozhat, de ha föltárjuk a kijelentés politikai, történelmi, művelődéstörténeti és lélektani hátterét, kiderül, hogy szó sincs efféléről.

Az én nemzedékemnek három meghatározó élménye volt kamaszkorunk és felnőtté válásunk meghatározó éveiben. Az első a háború és a megszállás; a második az új világ megteremtésébe vetett hit és a csalódás; a harmadik az 1956-os forradalom megigazulást jelentő élménye...- ...és ami utána jött.- Igen, november negyed ike, a Kádár-rendszer haynaui korszaka, kivégzések, börtön, becementezett szájak, aztán a félelem légkörében az igazi gerinctörés: a téeszesítés, talán pontosabb, ha kolhozosítást mondok. 1956 után három évvel! Ma még jobban beleborzongok, mint akkor! A több száz éves paraszti társadalmat Kádárék épp úgy robbantották föl, ahogy a Nemzeti Színház épületét. Mit számított az, hogy a szovjet mezőgazdaság belerokkant a kolhozosításba? Mi hűséges követői vagyunk a szovjeteknek. A korszerűsödést a magyar paraszti társadalom se kerülhette volna el, de megújulni csakis a maga belső törvényei szerint újulhatott volna meg. Idegen példát követve éppen hogy magától idegenedett el. Soha ennyire, mint ennek a kényszerítésnek a következtében.- A szüleid is parasztok voltak, tehát te nemcsak tanú voltál, de a bőrödön éreztél mindent.- Ekkor kezdtem el újrajárni az országot. Ekkor írtam a Tudósítás a toronyból című könyvemet és az Iszapesőt. Nem hallgathatom el, hogy űzöttségemben is megpróbáltam hinni valamiféle csodában. Olyasmiben, hogy mi, magyarok, hátha megtaláljuk a szövetkezetesítés legjobb formáját, mint ahogy megtalálták például a dánok. De rövidesen egyre világosabban kezdtem látni, hogy a mesterségesen megteremtett közösségek közösségellenesek. A faluk látványosan hulltak szét. Veszítették el arcukat, egyéniségüket s ezzel együtt a hagyományt is. Megrendülésem és kétségbeesésem nemcsak szociografikus írásaimba zúdult bele,