Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - NYELV ÉS ÉLET - Lanstyák István: A fordítástudomány szakközi kapcsolatairól (tanulmány)
NYELV ÉS ÉLET passitn). Az ilyen nyelvgazdagító tevékenység később visszahat magára a fordítási tevékenységre is, mivel a két nyelv szókészletének vagy akár nyelv-tani rendszerének bizonyos részrendszereit egymáshoz hangolja vagy legalább közelebb hozza egymáshoz, s ezzel könnyűvé, zökkenőmentessé teszi az adott forrásnyelvből való fordítást (vö. Lanstyák 1998/2002:135). Mivel a fordításoknak egy-egy konkrét szövegen túlmutató sajátosságai is vannak, a fordításkutatók a fordítások nyelvét újabban önálló nyelvváltozatnak tekintik, amely - az érintett nyelv más változataihoz hasonlóan - nem alacsonyabb rendű, mint a nyelv többi, független beszédtevékenység során használt változata, csupán más (Heltai 2002:130). Tekintve, hogy a fordításoknak szövegtípusonként eltérő válfajai vannak, társasnyelvészeti szempontból helyesebb több változatról, fordítási nyelvváltozatokról beszélni. A fordítási nyelvváltozatok használatát „fordításnyelvi norma” szabályozza, „amelynek létét intuitíve érezzük, de eddig még tudományosan bizonyítani nem sikerült” (Klaudy 1999/2002a: 124-125). A fordítási nyelvváltozatok alapvetően regiszterek, azaz a beszédhelyzet tényezői által meghatározott nyelvváltozatok (akárcsak a szaknyelvek, az írott és a beszélt nyelv vagy a stílusváltozatok), nem pedig dialektusok, ugyanakkor két- nyelvüségi helyzetben az érintett nyelv független kétnyelvű változataihoz is kapcsolódnak, amelyek pedig dialektusok, azaz a beszélő társas (és „bio-társas”) jellemzői által meghatározott nyelvváltozatok (akárcsak a nyelvjárások, szociolektu- sok, etnolektusok, genderlektusok stb.) A kétnyelvű beszélőközösségben élő fordítók ugyanis mint kétnyelvű beszélők nyelvüknek független kétnyelvű változatait beszélik saját dialektusukként, így ennek sajátos jegyei nyomot hagyhatnak az általuk használt fordítási regisztereken is (1. Jastrabská 2003:51-72), amelyek függő kétnyelvű nyelvváltozatok. Izgalmas és fontos társasnyelvészeti, illetve kontakto- lógiai téma annak feltárása, milyen sajátosságai vannak a fordítási nyelvváltozatoknak a független kétnyelvű nyelvváltozatokhoz képest, s persze az is, hogy az egyes fordítási nyelvváltozatok miben különböznek egymástól. A föntiekből önként adódik az a következtetés, hogy a nyelvi változásoknak nemcsak az általában vett nyelvérintkezés, ill. kétnyelvűség az egyik fontos mozgatórugója, ahogy arra Arany A. László (1939-40/1998:7) több mint hatvan éve rámutatott, hanem a fordítási érintkezés is; a fordítási érintkezés is alapvető szerepet játszik a nyelvi változásokban, különösen a szókölcsönzésben (Rabin 1958:134; Nida 1964:3). Ez pedig azt jelenti, hogy a fordítástudomány akár a kontaktológia részének is tekinthető, vagy pedig, ha úgy ítéljük meg, hogy a fordításelmélet kutatási tárgyának specifikumai miatt inkább mellérendelő viszonyban áll a kontak- tológiával, akkor a két tudományágat egymás ,,(mostoha?)testvérének” tarthatjuk. A fordítási sajátosságok és a kétnyelvű nyelvváltozatokban található kontaktusjelenségek12 sok tekintetben hasonlítanak egymásra. Nagyon valószínű, hogy nagymértékű párhuzamosság van a fordításelméletben vizsgált ún. fordítási uni- verzálék és a kontaktológia kutatási területéhez tartozó ún. nyelvérintkezési uni-
