Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „A gondolat is olyan mint a madár, seregben szárnyal szépen...” Szőke József születésnapjára

Beszélgetés Szőke Józseffel 75. születésnapja alkalmából

tikus irodalomfelfogás. Hogyan küzdött meg ezzel a „ragállyal ” a kisebbségi magyar próza?- Most utólag is úgy látom, hogy a sematizmus valóban nagy gyöngélkedés- re késztette irodalmunkat, és a magam írásaira sem volt kedvező hatással. Fábry mélyen szántó esszéi, tanulmányai, elemzései valódi földcsuszamlást okoztak gondolkodásunkban, irodalomszemléletünkben.

Ma azonban már úgy látom, hogy a sematikus irodalomszemléletünk okait nem csupán a dogmatikus gondolkodásban, a zsdanovi irodalompolitikában kell keresnünk, hanem mérhetetlen elzártságunkban is. Gondoljuk csak el, hogy a hazatérésem után több mint tíz évig Magyarországra sem utazhattam. Minden kapcsolatom megszakadt egykori barátaimmal, diáktársaimmal. Hatvan kilométerre Bécstől abban a tudatban kellett élnem, hogy a Burg palotáit soha sem láthatom meg. Mit tudhattunk ilyen körülmények közt a világirodalomról? Jóformán semmit. Később is csupán a világirodalmi folyóiratok szűrőin átjutott el hozzánk ez-az.

Pedig mi, az Új Iljúságban még szerencsésebb helyzetben leledzettünk. Utazhattunk Csehországba, ahol mégiscsak előbb indult meg a zajlás, a szellemi jégolvadás. A cseh irodalom, amelynek termékeit rendszeresen olvastuk, előbb nyitott, s ez bennünket is ösztönzött. íróink hamarabb utazhattak Nyugatra. Amikor tudomásunkra jutott, hogy a cseh, majd a szlovák barátaink mikor, hányszor jártak Franciaországban, mi is javasolni merészeltük, hogy legalább Cselényi Lászlót engedjék Párizsba. Javaslatunkon nagyon meglepődtek, de az ifjúsági szervezet mégis jóváhagyta. Ezután a „Februárkán” a titkosrendőrség színhelyén csodálkoztak, ahol főszerkesztőként az utazási engedélyt kellett elintéznem. Úgy néztek rám, mint aki a Holdról jött, és felelősséget kellett vállalnom, hogy Cselényi Laci visszatér.

És Cselényi valóban visszatért, rengeteg új ismerettel. Magam is csupán ezekben az években kezdtem „másképp írni”. így született a Katicabogár, a Kaland a Tátrában című regényem és jónéhány elbeszélésem.

• A Katicabogár című kisregényed után (1964) a mesékre, a gyermekirodalomra váltottál. Mi volt az indíték s van-e terved, szándékod, hogy a prózaírói előéleted újabb művel/művekkel gyarapítsd?- A Katicabogár megjelenése után, amely már „modem” lányregénynek számított, csakhamar nyakamba szakadt az a politikai zajlás, amely elsősorban írói berkekben volt a legerősebb, és végül is az 1968-as eseményekhez vezetett; nekem se hagyott sok időt az elmerült irodalmi munkálkodásra. Az újságírás, lapszerkesztés is hihetetlenül izgalmassá vált. A riportírás, a tényfeltáró szociográfia vált mindennél fontosabb műfajokká, s ez sok szempontból kielégítette írói ambícióimat is.

De ezzel nem csupán én voltam így, hanem az irodalmi rovat vezetője, Tóth Elemér is, aki főleg 1968-ban végzett hihetetlenül fontos munkát, amikor a szlovák nacionalisták támadásait kellett visszavernünk. „Csata után” persze ő is megkapta a magáét.