Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?

Juhász Dósa János

POSZT-on elnyerte a női epizódalakítás díját, míg Kisvárdán életműdíjat kapott). Egy előadás, amely meghazudtolta a címét. Többperces néma csönd az előadás végén. A legnagyobb taps, amit előadás kaphat. Újvidéken és Kolozsvárott kortárs határon túli dráma is színre került, Újvidéken Végei László Judit c. darabját Tömöry Péter, míg Kolozsvárott Visky András Júlia című opusát Tompa Gábor állította színpadra.

Erdélyben igen sok társulat működik, ezért nem lehet egységes szempontok alapján értékelni a társulatokat. Itt is végbement a generációváltás, s volt, ahol ennek eredményeképp létrejött egy kiemelkedő társulat, mint Sepsiszentgyörgyön, de volt, ahol ez komoly súrlódásokkal járt, mint Marosvásárhelyen. Az erdélyi színházakra nagy hatást gyakorolt a román ún. kibernetikus színházi hagyomány, amely sokkal inkább veszi alapul a rációt, a matematikát, mint a pszichológiát. Ennek e- setleges keveredéséből születhetnek aztán kiemelkedő előadások, mint a kolozsvári Állami Magyar Színház Faustusa, de kevésbé érdekesek is, mint a Két nő közt, amelyet ugyan a szakma többnyire lelkesen fogadott, de nekem nem tetszett. 1994- ban kezdődtek a radikális változások Sepsiszentgyörgyön, ahová elszerződött néhány figurás Gyergyószentmiklósról. S a régi gárda rendezői közé észrevétlenül besurrant Bocsárdi László és Barabás Olga. A találkozás nem volt konfliktusmentes, de az igazgató Nemes Levente dicséretére váljék, sikeresen ötvöződött a múlt a jelennel, s létrehozták azt a jövőszínházat, aminek ma már a csodájára járnak mind a magyar, mind a román szakmabeliek, s nemcsak szakmabeliek. A sepsi- szentgyörgyiek ismét megtalálták a maguk színházát. Az idén két előadást nevezhettek versenybe, a harmadik kiemelkedő előadás, a Rómeó és Júlia Nagy Alfréddal és Péter Hildával a címszerepekben már nem fért be a programba. Barabás Olga nem először kísérletezik saját szöveggel, a Partok, szirtek, hullámok egy hajón játszódik, ahol teljesen más az élet, mások az egymás közötti viszonyok, mint szabadtérben. A hat embert egy dolog köti össze a szöveg szerint, hogy mindannyian játszanak valamilyen hangszeren. Ők azok, akik a kapitányt elkísérik u- tolsó útján. Barabás Olga azonban nem a szöveggel köti össze ezt a hat embert, hanem a hat emberrel a szöveget. Hisz ez az előadás igazából arról szól, hogy Barabás Olgának van hat kedves színésze, akik ujjgyakorlatokat végeznek, zenélnek, megjelenítenek egy-egy élettörténetet. Van, akinek több lehetősége adódik, van, akinek kevésbé. Váta Loránd, Pálfly Tibor, Szabó Tibor, Mátray László, Márton Lóránt és Nagy Alfréd az a hat színész, aki behajókázik a szívünkbe. De különösen Nagy Alfréd. A kissé ostoba, bicskájával hadonászó gyerekember haláltánca a hullámok között egészen megrendítő. S még egy fontos szereplő: Darvas Ferenc zenéje és az esőfüggöny. Nem sok hatásosabb díszletelemet láttam eddig. „Bocsárdi a manapság oly sokat emlegetett intertextualitást (melyen nemcsak eltérő eredetű szövegtípusok, hanem eltérő miliőkhöz és műfajokhoz társuló képi nar- ratívák, valamint éles kontrasztok és jól érzékelhető párhuzamok által egységbe szervezett játékstílusok egymásra játszatását is értem) olyan lebilincselő természe