Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?

S mit hoz a jövő?

Kisvárdán a lehetetlen kezdési időpont miatt ezt kevésbé érzékeltük), de ehhez talán hozzájárul az is, hogy elnőiesedett világunkban már nemcsak Virginia Woolfitól kell manapság félnünk. A maroknyi társulat egy bolgár szerző, Bojcsev Madártábomok c. darabját próbálja Bemáth Tamással, Mokos Attilával, Tóth Attilával kiegészülve, de hogy lesz-e állandó lakhelyük, az ma teljesen bizonytalan. Dunaszerdahely kiszállt a vállalkozásból, nekik úgy látszik, elég a komáromi Jókai Színház is. A Madártábornoknak egyébként nyitrai színészekkel szlovák változata is készül.

Két társulat, egyre fogyó közönség, szakmai visszhangtalanság - így most már hosszú évek óta Kisvárdán mérhetjük le, hogy hol is tart a szlovákiai magyar színjátszás. Kisvárdán, ahol alapelv, hogy minden társulat meghívást kap, így sajnos a színvonal is egyenetlen. Ha eddig nem is, az idén egyértelműen megmutatkozott ennek a hamis egyenlősdinek a divatjamúltsága. Olyan társulatok kerülhettek Kisvárdára (Nagyvárad, Székelyudvarhely, Kassa), amelyek nem tudtak értékeket felmutatni, míg az évad kiemelkedő előadásai közül jó néhányat azért nem láthattunk, mert az az illető színháznak már a második vagy harmadik nagy húzása volt. így lemaradtunk az újvidékiek Edith Piaijáról (Ľubomír Feldek Komáromban is játszott darabja) vagy a sepsiszentgyörgyiek Rómeó és Júliájáról. Mindenesetre pozitívumként könyvelhetjük el, hogy mind Sepsiszentgyörgy, mind Komárom két-két előadással nevezhetett be a versenybe. Kisvárda helyzeti adottságairól és a fesztivál hangulatáról már szóltunk a Szabad Újságban, így itt röviden az erdélyi, a vajdasági, a kárpátaljai színházak évadjáról. Nagyon szomorú voltam, hogy amíg Erdélyből szakemberek sokasága ülte végig a fesztivált, a szakmai beszélgetéseket, addig Felvidékről szinte senki sem akadt. Mintha félnénk megmérettetni, s úgy látszik, hogy a sajtót sem igen érdekli az összehasonlítás. A magyarországi szakma viszont egyre élénkebben érdeklődik a kisebbségi színházak iránt, s Kisvárda mellett a Thália Színházban már évek óta alkalma nyílik megtekinteni a legjobb előadásokat a Vendégségben Budapesten sorozat keretén belül. A Színház, az Ellenfény, a Kritikai Lapok, a Zsöllye rendszeresen recenzálja az e- lőadásokat, s a Világszínház idei első száma is a határon túli színházakkal, s annak legizgalmasabb alkotóival foglalkozik behatóan. Kisvárda előtt rendezik meg a POSZT-ot, a Pécsi Országos Színházi Találkozót, amely az idén igen silányra sikeredett. Ennek elsődleges oka a válogatásban rejlett, Németh Ákos drámaíró a konzervatív színházi próbálkozásokat helyezte előtérbe s nem utolsósorban a saját barátjait és rendezőit. Ez érintette és igen negatív fényben tüntette fel a határon túli színházakat is, hisz a szabadkaiak példaértékű Nem fáj! előadása mellett besorolta a nagyváradiak botrányos Rokonok c. előadását is, de a nagyváradi társulat volt az egyetlen határon túli hely, ahol Németh darabját játszották. Ezzel nemcsak a határon túli színjátszás lejáratására tett majdnem sikeres kísérletet, hanem a nagyváradiakat is felettébb kínos helyzetbe hozta. Kisvárdán a már fentebb említett negatív alaptétel ellenére Darvay Nagy Adrienne és Szűcs Katalin remekül váloga