Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: A jelenlét többértelműsége a drámában
L. Erdélyi Margit is, a cirkusz is, és végül a dráma sajátos műfajisága. A személyi kultusz idején Kelet-Közép-Európa politikai-társadalmi életére amúgy is jellemző volt valamiféle teátrális jelleg, amely a koncepciós perek révén keretet adott azon szégyenteljes metódusoknak, amelyek ártatlanokat küldtek börtönökbe, munkatáborokba. A közéleti társadalmi-politikai kommunikáció elveszítette hitelét, a társadalmi retorikának az adott hatalmi pozíciókat kellett legitimálni és védeni. Az 1956 utáni megtorlások elmúltával a 60-as években kezd oldottabbá és nyitottabbá válni a kultúra, az irodalom szférája. A korábbi évek (kulturális) politikája kiprovokálta azt is, hogy a művészek inkább a privát életbe húzódjanak vissza, s az ember leginkább önmaga iránt érdeklődjön. Hankiss Elemér világosan diagnosztizálja azt a sajátos korabeli információcserét, amely az „első társadalom” publikus és rejtett szféráin túl egy „második nyilvánosságnak” nevezhető: „mindaz a híresztelés, sejtés, mindaz a mindenki tudja, de senki se mondja, mindaz a rejtőzködő, zárt körökben kicserélődő információ, gondolat, tudás, szándék, meggyőződés, szellemiség, ami az első nyilvánosság előtt nem meri, nem akarja s gyakran nem is vállalhatja önmagát.”7 Örkény legismertebb drámáiba óhatatlanul beleépült a 60-as, 70-es évek szellemisége, annál az oknál fogva is, hogy mindahány születése ezekre az évtizedekre esik. Összetett életanyaga és összetett kompozíciója miatt nem számít könnyű olvasmánynak a Forgatókönyv című Örkény-alkotás. Befolyásolja ezt egyrészt a mű tömörsége, amikor is egy negyedszázadnyi történelmet sűrít bele az író a több síkon érvényesülő drámai időbe, másrészt határozottan befolyásolja a befogadó figyelemkoncentrációját az az Örkényi technika, amely a szereplők jelenlétváltásai miatt polifon jelleget ad a műnek. Mindezt erősíti a lexikális mezők egymásra, sőt egymásba csúsztatása is. Ilyen értelemben komplex figurának számít elsősorban maga a főhős, Barabás Adám, akinek életállomásai egyben azok a történelmi események, amelyek egy nemzet, egy ország életének is meghatározó tényezői voltak egy meglehetősen ellentmondásos korszakban. Barabás élettényei történelem és privát szféra összefonódását példázzák a drámai/szcenikai térben. Először a második világháborúban végez kommunistaként illegális tevékenységet Hódosi ezredes közelében és támogatva őt, aki a művilág említett korszakának mintegy szimbólumaként/ideájaként jelenítődik meg. A felszabadulás után Barabás Párizsban lesz nagykövet, később 1949. szeptember 22-én részt vesz saját perének tárgyalásán, de 1956-ban is őt látjuk a forradalom vezetőjeként. A nagy Játékmester úgy idézi és idézteti fel az eseményeket, mintha azok egy varázsütésre, ellentmondást nem tűrve tolakodnának elő a múltból. Egy-egy életszelet különböző síkjain helyezkednek el és funkcionálnak a többi alakok is, jelenlévők és „megidézettek” egyaránt. Alig akad köztük olyan figura, amely egy másik síkon is ne vállalna egy történelmi-magatartási státust. A dráma bevezető, vendégváró és -fogadó szituációjában a két főhősön kívül megismerkedünk Littke László édesanyjával, egy Marosi nevű újságíróval, Nánási Piri lektorral, Novotni fővadásszal, Misi bohóccal és Sztellával, a Mester partnemőjével, majd - az előbb felsoroltakhoz képest igen egysíkú epizód
