Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Öllős Edit: Cserepek (részletek)

Öllős Edit- Az ember játszik egy sok-sok amatőr és tehetségtelen színésszel teli színházban, miközben keresi emlékezetében azt a pillanatot, mikor még elviselhetőnek érezte a létet. Várja, hol lelkesen, hol közömbösen, hogy legördüljön a függöny, és azon gondolkodik, kitüntetést érdemelne kitartásáért.

Valami ilyesféle filozófián tűnődtem egy izzasztó júniusi vasárnap délelőtt istentisztelet hallgatása közben. De el is szégyelltem magam: mostanában megint nem szólok Istenhez, nem csoda hát keserűségem. Nincs velem, nem cselekszik értem, s lelkem nélküle gyámoltalan.- Mindig minden másként van, mint ahogy elképzeltük. Tervezni nem érdemes. Hagyni magad sodródni az árral - ez az, ami beválik.- Másként írni, másként olvasni, másként élni - ezt szeretnéd, de be kell látnod, hogy lehetetlen.

Ez lenne a kiábrándulás mozgatórugója?- Ha az ember csak gyötrődni tud felsőfokon, elő kell hívni a mókust odújából, a róka megszelídítését meg vállalni a kis herceg helyett.- Kétségbeesve.

Az olcsó meghittségnek is nagy ára van, védőangyalodat meg most képtelen vagy szóra bírni.

Hát így indul a nyár?!- Kényes téma.

Ha az ember kopogtatás nélkül lép be abba a bizonyos tizenharmadik szobába, máris puskákat céloznak rá. El sem kell sütni őket, önérzete halálosan megsebesül.- Hosszúra nyúlt üresjárat.

Isten meghalt bennem.

A hétfők egyre keservesebbek.

Mielőtt kisütne a Nap, a sátán ellopja optimizmusomat.- Mielőtt végleg megkönnyebbülne az ember, a kompromisszumok újabb vírus áldozatává válnak, és a felhőszakadás, késve bár, de bekövetkezik.- Tervrajz.

A boldogtalanság krónikáját egyszer majd életrajzomba ágyazom.

Addig is, nap mint nap, legyekkel csatázva, a pillanat boldogságából merítek.- így is lehet.

Van egy sziget.

Dagálykor olyan miniatűr, hogy alig férek el rajta embrionális testhelyzetben. Máskor meg, ha apad a tenger, olyan, mintha cserjék, gyümölcsfák között is nagyvárosban lennék.

Csapdákkal, kandi kamerákkal teli, de mégiscsak az enyém.

És csak akkor lakatlan, ha én is úgy akarom!- Kihívás.

Amivel nem is olyan vérizzasztó megküzdeni, az nem szokott visszavágni.