Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Végh Péter: Éjféli Capriccio, Láthatatlan jelenlét (A túlélő naplója) (novella)

Láthatatlan jelenlét (A túlélő naplója)- Én most nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy volt-e joguk az inkvizíto- roknak azt tenni, amit tettek? Hisz azok, akiket elpusztítottak, valójában bűntelenek voltak, csak ők gondolták azt, hogy bűnösök.- Utólag be kell ismerni, a mai katolikus egyház is elismeri, hogy az inkvizíció nem volt összhangban a Biblia szellemével, Jézus tanításával. Egy nagyon hibás lépés volt, elhajlás. Mert végül is: mindenki maga felelős lelke tisztaságáért. Az inkvizítorok rossz úton jártak, amikor azt képzelték, hogy a lelkek tisztaságát erőszakkal meg lehet őrizni.- És joguk volt-e azoknak, apa nyilasoknak, fasisztáknak nevezte őket, megölni a mamán - kérdeztem lázongva, magamból kikelve.- Édes fiam, ezen ne rágódj! Nem volt, persze hogy nem volt joguk. A mamád egy jó lelkű, kedves teremtés volt, akit nagyon szerettünk és tiszteltünk. Az e- gyedüli bűne az volt, hogy másnak született, mint mi. Az akkori háborús években a nacionalista uszítás, a fajelméleti teóriák hangoztatása oda vezetett, hogy bűntelenek százai bűnösökké lettek nyilvánítva. De erről ne beszéljünk többet, mert csak feltépjük a régi sebeket. Ezen már úgysem tudunk változtatni. De mindig tudd, fiam, hogy az Úr veled van, szeret.

Igen, a szeretet, ez az a szó, melyet azóta nem szívesen hallok, mert mindig az eszembe jut az a nap, mikor anyát elvitték. Egyre érzem arcomon az utolsó csók nyomát, érzem az utolsó ölelés melegét. Igen, számomra akkor meghalt a szeretet. Meghalt. Másokat éltet, engem nem. Mert a szeretet olyan, mint a kenyér: mindkettőből oly kevés van ezen a világon.

5

A nagybátyámmal folytatott bizalmas beszélgetések során sok mindent megértettem, de ez kíváncsiságomat nem mérsékelte, csak olaj volt a tűzre. Ezért sokat olvastam, tanultam. Szerettem volna jobban megismerni a felnőttek világát és megérteni azt a titokzatos jelenlétet, mely anyám és az Isten közös vonása.

Mert míg a test emlékezik, addig a lélek nem tud, nem akar felejteni.

Néha nagyon elkeseredem. Ilyenkor ezt gondolom: A mindenség iránti érzéket nevezitek ti hitnek, vallásosságnak. Bennem, akit megjelölt a világ, ez az érzés végleg elveszett. A lelkem nem tud felejteni. A világot már nem tudom harmóniaként megélni. Minden dolgot kétkedve szemlélek. Nem tudok többé ráébredni a mindenséggel való rokonságomra, más szóval nem látom, nem találom többé Istent. Már csak a konkrétumokat, a szürke és gyászos tényeket látom. Hasonlítok a vak fiúhoz, aki nem képes többé anyja, apja arcára visszaemlékezni. Máskor, felemelőbb pillanataimban, mélyen átérzem életemben az Úr láthatatlan jelenlétét. Ez a tudat nagyon megnyugtat és megvigasztal.

Vallásunk tanítása szerint csak a bűn és az erőszak nélküli ember lehet az i- gazi megoldás. Olyanná kellene válni minden embernek, mint amilyen ő volt. Itt járt köztünk és mi mit tettünk vele? Megfeszítettük. Elpusztítottuk. Ha újra eljön