Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Az emlékezés öröme és kockázata
így látják az IRODALMI SZEMLE 45 évét lematikusak, mint az egyenes és rámenős bírálat. A hagyományos irodalomszemlélet joggal láthatta úgy, hogy a kötelezőnek vélt hagyományokkal szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség nyer tért, olyan sorsvállalás és hivatástudat elutasítása, amely a magyarság egyik megtartó erejévé és váteszévé tette a költőt, az irodalmat. Az avantgar- dista fiatalokat Szalatnai Rezső intette mérsékletre, ám jószándékú beavatkozása tiszteletlennek minősülő visszautasításban részesült. A vita jellegét a konszolidációs intézkedések fokozódó légköre veszélyes politikai síkra terelhette volna, felkérésre Fábry Zoltán is beavatkozni készült, majd visszavonta írását, az ellentétekben a kor tisztázatlan szenvedélyei kavarogtak. Erősen megosztották a közvéleményt. Nem végződött győzelemmel egyik irány számára sem, a Szemle, az egész irodalom lapja lévén, mindkét véleményt a jövő érdekében tiszteletben tartotta. Az igazságkeresés igényével Koncsol László állt ki a fiatalok mellett, az irodalmiság és alkotói szabadságjogait hangoztatva. Mai szemmel nézve a vitát a kiélezett - történelmi értelemben drámai - helyzetből adódó, nem alaptalan, ám minőségeiben tisztázatlan és méreteiben eltúlzott félreértésnek mondhatnánk. Szalatnai sem úgy gondolta, ahogy aggályait felnagyítva magyarázták, és a fiatalok sem voltak annyira tiszteletlenek, amilyennek hangjuk abban a pillanatban minősült! Az ellentmondások mélyén irodalomellenes politikum munkálkodott. Ez akkor nem volt látható, felismerhető. Az állandósult veszélyérzet védekezési kényszert szült, sokszor oktalan gyanakvást és a másság iránti elfogultságot. A fiatalok amúgy is hajlamosak a hagyományok iránti érzéketlenségre, a konzervatív igazságérzet pedig nehezen tűri a felelőtlennek tűnő kísérletezést. Végeredményben két alapérzés állt szemben egymással: az alkotói képzelet szabadság utáni vágyódása és a magyar létérdekekhez való hűség erkölcsi felelőssége! Az idő mindkettőt lehetővé tette, de igazából egyiknek sem kedvezett. A konszolidáció kiszámíthatatlanságában a hagyományféltést és a nemzeti érzést nacionalizmusnak, a formakísérleteket pedig realizmusellenes szószátyárkodásnak minősíthették. A fiatalos életerők lendülete azonban megtörhetetlennek bizonyult, a közösségi érzés ellenpólusaként az egyéniség vívta helyét, az individuális szabadság kért teret az irodalomban. A fiatalok a többi lapokban is jelen vannak. Szépszámú és tehetséges új nemzedék helykeresésének lehetünk tanúi. A hivatalos irodalompolitika a realizmust támogatja, nem feledve mellőle a szocialista jelzőt, maga az irodalom azonban már őszintébb és hitelesebb utakon jár. A realizmusba modern elemek vegyülnek, az avantgárd kísérletezés pedig nem feledi a régióhoz és a humanizmushoz való hűséget. Bizony a Szemlét is látványos eklekticizmus jellemzi! Egysége a különféleségek, sőt végletek kölcsönhatásából áll össze. Nyugtalan helyzet, nem idilli állapotok, telve feszültséggel, gyakran veszéllyel. Szinte érthetetlenül ellentmondásos és mégis eredményes és termékeny munka folyik! S közben feszülnek az idegek. Mintha éppen az késztetné irodalmunkat fokozott erőfeszítésekre, hogy elbizonytalanodott léte és eredményei veszély- források lehetnek. Ami azonban azt is bizonyítja, hogy a kiszabadult kisebbségi szellemet már nem lehet visszakényszeríteni a palackba! Ekkor válik teljesen felnőtté irodalmunk. Érett lett mind gondolati mélységét, mind esztétikai formakészségét tekintve. A környező nemzeti irodalmak egyenrangú partnere. Egyes művek ismertek a magyar nyelvterületen és hatással vannak lehetnek az
