Irodalmi Szemle, 2003

2003/8 - VENDÉGKRITIKA - Elek Tibor: Mészölyben magát kereső Grendel

VENDÉGKRITIKA

fentebb már felsorolt, kisprózai müvek tanulságosak, „amelyekben a freskókészítés szándéka és a megírás algebrája, a valóságreferenciák gazdagsága, illetve a szerkezet és a stílus szikársága és rejtett jelképisége egyensúlyban van”.

A reálisnak az időtlenítése, az időnek, a Krúdyéhoz hasonló „lebegtetése” is a Film utáni Mészöly-próza meghatározó karakterjegye, de Mészöly narrátora, névtelen krónikása egyszerre van bévül és kívül az elbeszélt valóságanyagon, és a belső és külső nézőpont vibrálása az egyetlen narrátor személyén belül, a téridősík- váltások látszólagos összevisszasága megfelel annak a kettős célnak, hogy az író látomása egyszerre tartalmazza műve világának enciklopédikus gazdagságát és algebráját is. Itt kapcsolja be Grendel a latin-amerikai mágikus realizmus, pontosabban a márquezi próza hatását (a maga gazdag valóságreferenciáival, sűrű atmoszférájával, erőteljes jelképiségével, archaizmusával, „népiségével”, stílusa szenzua- lizmusával, történeti szürrealisztikus fantasztikumával). Mészöly kései prózájának legjobb darabjaiban Grendel a tények különös, mágikus működésére figyel fel. A fentebb vázolt poétikai újításai eredményeképpen Mészöly egy olyan nyitott pró- zamodellt alakított ki, melyben a tények (s a köztük sugalmazott összefüggések) miközben megőrzik (az akár történelmi és regionális) konkrétságukat, hétköznapi röghözkötöttségüket, a köréjük vont mágikus, mitikus aura következtében általánosabb érvényűvé emelkednek. így egyszerre válik alkalmassá ez a prózamodell „a világ enciklopédikus gazdaságának” befogadására és a kor létezésélményének művészi közvetítésére.

Elemzései során Grendel, amint láthattuk, gyakran hivatkozik Mészöly Miklós saját megnyilatkozásaira és a kortárs kritikairodalom (és Thomka Beáta monográfiája) felismeréseire, megállapításaira, de hasznosítja a modem irodalomelméletek, főként a narratológia és a recepcióesztétika szempontjait is. Előadásmódja szakszerű, mindenféle tudományos igényt kielégítő, miközben a nyelvezet és a stílus közérthető, élvezetes marad. Az értekezés befogadása során az olvasó hasonló szellemi élményben részesülhet, mint Nemes Nagy Ágnes verselemzéseinek olvasása közben. Grendel nemcsak egyéni meglátásaival, felismeréseivel, de az időskori Mészöly-próza tanulságai általánosabb érvényűségét kutató számos kérdésfelvetésével is elgondolkodhat. Munkája nemcsak a mészölyi életmű egészének jobb megértéséhez, értelmezéséhez járulhat hozzá azáltal, hogy főként a második felének újraolvasásához és újraértéséhez ad megszívlelendő szempontokat, de az irodalmi színtér minden résztvevőjének (íróknak, olvasóknak, kritikusoknak) épülésére szolgálhat.

Grendel célja elsősorban az, hogy igazolja, Mészölynek nemcsak a korai, de a kései epikája is aktív formálója a kortárs magyar prózának, immár olyan élő hagyomány, amely a látszólagos különutassága ellenére szinkronban van számos, a századvégén megerősödő prózaírói tendenciával. Grendel saját prózájának, írói elveinek és törekvéseinek ismeretében ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a fentiek megfogalmazása egyfajta önkereső és önerősítő vallomás is, hiszen például az irodai-