Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Duba Gyula: Szerelmes földrajzom (2.) (esszé)
Duba Gyula mészetes magyar sosr?: „Istennek ajánlak kedves édes hazám.” A kuruckor a táj nagy - magyar és szlovák - élménye, olyan közös népi akaratra utal, amely forrásértékűén felföldi minőség. A történelmi sors a népéletben folytatódik, betyárnótákban csapódik le, későbbiek során, zenei értelemben Bartók keresi nyomát. Mondottuk, itt volt az „ország”, a hatalmi viszonyok mégsem kedveztek az önálló „országiásnak”, a birtokló ösztönöket kevésbé ösztönözték. Még úgy sem, mint Erdélyt, önállóságai és hódoltságai idején. A nemzeti tudat azonban mindig megélt a tájon. A védekező fejlődésre, öntudatra és jogokra építő szellemiséget és nyelvi kultúrát építő és korszerűsítő munkára ösztönöz. A kiszolgáltatottság ellenében dacot gerjeszt, s az elnyomással szemben sem a megadást, hanem a csendes, ám következetes ellenállást sugallja. A „szerelmes földrajz” térképén, ne feledjük, Bécs is ott található. Már Balassinál is, mint ahogy Krakkó is, majd később Bessenyei és testőrbarátai révén. Pozsony - Pressburg is inkább német, az evangélikus líceum igazgatója, Bél Mátyás azonban fontosnak tartja mind a latin, mind a magyar és német nyelv tudását és elismerően ír a szlovák nyelvről. Az első magyarországi periodikumot alapítja, amely bár latin nyelven jelenik meg, általa a- zonban s Bél által a város az európai pietizmus góca, „kis Halié” lesz. A nevezetes magyar góc azonban, kuruc hagyományai bizonyára segítik ebben, Kassa! Itt telepszik meg Batsányi János, Kazinczyval és Baróti Szabó Dáviddal együtt megalapítják a Kassai Magyar Társaságot, majd annak folyóiratát a Magyar Museumot. A felföldi szellemi életben párhuzamosan haladnak a többnyelvű s -kultúrájú tájékozódás, s ezen belül a reformkorba torkolló magyar nemzeti építkezés. Erős német kulturális és politikai hatás és testközelben lévő, szlovák népélet befolyásolja és árnyalja a magyar törekvéseket. A nemzeti jelleg minden bizonnyal a német befolyás ellenében (is) domborodik ki, a szlovák valóság ösztönös tudomásulvételével. A táj tulajdonságának érzem ezt a népi-nyelvi kölcsönösséget, toleranciára ösztönző, európai vonásának. Ha nem beszélünk róla, akkor is jelen van, ott rejtőzik a városokban és népéletben, a polgári értékekben és emberi kapcsolatokban, az írásbeliségben, családnevekben és temetőkben. S akkor is hagyományunk, amikor látványosan talán nem is értékeljük! Olyan értékeket kínál, amelyek nem a nagyságra, hanem az emberségre, s nem a dicsőségre, de a teremtő munkára és szívós élni akarásra intenek. Folytatva utazásunkat, hogyan is kerülhetnénk el Losoncon Kármán Józsefet, a Fanni hagyományai révén megalapítja romantikus-szentimentális szépprózánkat, míg a Nemzet csinosodásában Bessenyeiék törekvéseit summázza! Kazinczyról is sokat beszélhetnénk Kassa révén, ahogy Kölcseyről Pozsony okán. Képviselőként Országgyűlési Naplóját írja a városban s Emléklapra című epi- grammáját, ezen kis remeke utolsó sora klasszikus axióma lesz: „A haza mindenek előtt!” Csokonait is vonzza a város, 1796 őszén a Diétái Magyar Múzsát indítja meg, all. számra azonban már nincs pénze s a lap elenyész. Vitéz Mihály pedig szegényen Komáromba megy, halhatatlanná tett szerelmével találkozni, Vajda
