Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Gál Sándor: Utórezgések (2) (napló)
Gál Sándor benne, s nyomja el azt, aki én vagyok, akik mi vagyunk?! De az is lehetséges, hogy az ilyen pillanatokra azért van szükségünk, hogy az elfáradt értelem megpihenjen. Elképzelhető, hogy a nem gondolkodás a megmaradás, a túlélés egyik olyan eleme, amely átsegít a szervezet mikrohalálán? Amikor úgy vagyok, hogy nem vagyok... * * * A mai nap nagyon gonosz. Ha az ébredés fájdalom, s ha az ébrenlét a semmit-tenni-nem-tudás présébe szorítva küszködik, nincs a feloldásra semmi esély. Nemcsak a mozdulatok fájnak, hanem a gondolatok is. Mintha az agysejteket acetonnal permetezte volna be az éjszaka: lüktetve sajognak. Ilyenkor elmenekülni volna jó valahová, de a menekülésre sincs mód, út pedig egy arasznyi se... Valami elveszett, de ami elveszett, azt nem tudom megnevezni; megfoghatatlan, rögzíthetetlen, térfogattalan. Mintha az árnynak külön árnya fakadt volna. Mintha ilyenkor önmagából válna ki az ember, az „én”... A tudat még a jelent éli, de a test már átlépett egy másik időbe. (Máté ev.: „a lélek kész, de a test erőtlen”??) * * * A lugas alatt a délelőtt békéje. Csend. Nincs távolság, csak valami áradó derű. Emelkedik lebegőn és súlytalanul a fájdalmak fölé. Előttem az asztalon pedig a világ legbonyolultabb irodalmi antológiája, ama Szent Könyv, amit közönségesen csak Bibliaként emlegetünk. Tragikus és egyben szomorúan aktuális elejétől a végéig. Sehol, soha semmilyen könyvben a haragnak, a gyűlöletnek s a megtorlásnak olyan mértékét és intenzitását nem találtam, mint ebben a gyűjteményben. Mózes Első Könyve még azzal ér véget, hogy „minden, amit teremtett vala, íme igen jó”, de a Harmadik Könyvben már ez olvasható: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, s te magad között és az ő magva között: az neked fejeden tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (15. vsz.) Adám és Éva sorsa — az egész emberiségé! — ezzel megpecsételődött. Az özönvíz totális emberiségpusztítása után sem következett béke, holott állítólag a galamb a béke olajágát hozta Noénak. És hiába küldte keresztre egyszülött fiát az Úr, a megváltás szándéka csődöt mondott. János jelenései vetítik elénk a Teremtő által nekünk szánt jövőtávlatot, amely részleteiben eléggé hátborzongató, ám a harmadik évezred emberi lehetőségeihez mérten gyermekded riaszgatásnak mondható, annak ellenére, hogy a globális pusztulást és pusztítást az „erős angyal” a 10. rész 6. versében egyértelművé teszi, és így jelenti be: „És megesküvék arra, aki örökkön örökké él, aki teremtette az eget és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idő többé nem lészen Istenien fennséges, sőt, már majdnem emberi a gondolat: azért teremteni, hogy legyen elpusztítható...
