Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - TALLÓZÓ - Glatz Ferenc: A Rákóczi-felkelésről (Egyetemesség, lokalitás, alternatívakutatás)
TALLÓZÓ súlyát. Mindemellett rossz hadvezér volt. De kétségtelen, hogy háborúja a kor egyik alternatívájának (önálló magyar királyság) végiggondolásán alapult. Nem lehet ugyanis elvitatni, hogy egy hazai központú, Budán az adminisztrációt berendező magyar államiság sok előnnyel is járhatott volna a magyar államterület részére. A helyi érdeket a bécsinél jobban ismerő apparátussal, hivatalnokokkal; a hazai vezető réteget (fő- és köznemességet) jobban értő és kézben tartani képes állami adminisztráció a helyi társadalom előnyére is szolgálhat. (Ezt bizonyítja a csírájában kialakuló Rákóczi-adminisztráció, amennyire ez látható az állandóan hadszíntérről hadszíntérre vándorló fejedelem udvarában: a saját külügy, hadügy és pénzverés mellett a türelmes valláspolitika, ügyesnek nevezhető társadalompolitikai intézkedések.) Rákóczi egy, a helyi társadalmi konfliktusokból kinőtt mozgalom élére állt, elvállalta annak vezetését. És megkísérelte ezt a mozgalmat, nemzetközi kitekintéssel, európai politikai tényezővé emelni. Az elképzelés jó és jogos volt, de realitással csak rövid időre bírt. 1708-ra Rákóczi lehetséges szövetségesei visszahúzódásra kényszerültek, a frissen felállított hadsereg rossz ellátottsága és szervezeti gyengéi, Rákóczi hadvezéri hiányosságai a tragikus trencséni csatához vezettek. (Ahol 12 ezer kuruccal szemben ötezer császári katona aratott fényes győzelmet!) Kifulladt a mozgalom társadalmi támogatottsága is. Bebizonyosodott: a török hódoltság életformái és életcéljai visszavonhatatlanul eltűntek. Emellett pedig a jól szervezett Habsburg-adminisztráció mind a harctéren, mind a politikában (a szerbek megnyerése, a magyar arisztokrácia nagyobbik része udvarhűségének biztosítása stb.) döntő fölénybe került. Mire a szatmári békét (1711. május) aláírták, addigra az önálló magyar fejedelemség mint politikai-igazgatási keret már nem volt reális alternatíva a térség újrarendezésében. A Kárpát-medence lakosságának érdekeit, a természeti viszonyok emberhez szelídítésének programját most már azok a magyar főurak képviselték, akik — elfogadva a Habsburgok és a bécsi adminisztráció realitását — a császári udvaron belül igyekeztek a lokális érdekeket képviselni. Már nem Rákóczi. Ők: Pálffy János, aki a felkelést lezáró szatmári békét olyannyira méltányosan fogalmazta, vagy a császárhoz átállt, később árulónak kikiáltott gróf Károlyi Sándor, majd az államterület újraberendezésé- ben oly kiemelkedő szerepet játszó magyar arisztokraták: Csákyék, Esterházyak és a többiek. A bécsi adminisztráció és a magyar politikai elit „első kiegyezése” 1711-ben reális és méltányos kompromisszum volt. Megalapozta a Kárpát-medence újratelepítését, előmozdította, hogy az elvadult táj fokozatosan kultúrtájjá alakuljon... * Az európai politikában epizód volt a Rákóczi vezette harc. De a török utáni helyi társadalmi átrendeződésben, a helyi érdekek megfogalmazásában eminens szerepet játszott. Utóéletében igaz, hogy hamis politikai hivatkozások alapanyagát képezte, de a Bécsben ülő udvari adminisztrációt emlékeztette is arra: a helyi (lokális) érdekekre figyelemmel kell lenni. És a történetírásnak is figyelemmel kell lenni mind az európai, mind a lokális szempontokra. (Megjelent a História 2003/3■ számában)
