Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim
EZ IS A MÚLT... hogy miért jöttek haza a testvérek. De azért a búcsúzásnál mondta, jól van, fiam, csak azért gyere haza egyhetire is, majd szedek össze túrót és sütök neked egy kis kalácsot. Én pedig arra gondoltam, hol leszek én már egy hetire. Aztán egy kicsit szívszorongva elbúcsúztunk egymástól. Visszatérve Bacsfára ugyanaz a kép fogadott, mint egy héttel előtte. A vendéglő reggelig nyitva, a katonák ölelkeztek, daloltak, majd reggel indulás a somorjai állomásra, természetesen dalszóval. INDULÁS A FRONTRA Somorján az állomáson már ott várt ránk a szerelvény. A berakodás elég soká tartott, míg végül elindult velünk a vonat. Isten veled, szülőföld. Az állomásokon mindenhol soká álltunk, tán azért, hogy legyen idő a búcsúzásra. Mindehol sokan várakoztak: szülő, testvér, barát, hogy legalább még egyszer megölelhessék egymást. Már jó délutánra járt az idő, mikor a Lengyelföldön levő Sztryjbe érkeztünk. Itt kaptunk vacsorát, és utána minden század felsorakozott. A tisztek rövid beszédet tartottak. Figyelmeztettek bennünket, hogy ez már itt ellenséges föld és minden percben lehet partizántámadással számolni, és ez nem olyan, mintha egy reguláris hadsereg támad, hanem a partizánok alattomosan támadnak minden oldalról. Ezért felhívják mindenki figyelmét, hogy a legfigyelmesebben őrködjön minden irányba, és a közelébe senkit ne engedjen. Másnap Lembergbe (Lvov) értünk, ez már azt hiszem, Oroszföldön volt. Itt már igen háborús kép tárult elénk. A hatalmas nagy állomás tele mindenféle nációval. Volt itt lengyel, orosz, német, magyar. Az állomás körüli lebombázott épületek üszkös romjai meredeztek az égnek körös-körül. A mellettünk lévő vágányon menekülő oroszok voltak. Némelyeknek már nem jutott csukott vagon, így ponyvákkal letakart magas oldalú vagonokban húzták meg magukat. Úgy gondolom, Kijev környéki ukránok lehettek, mert a harcok akkor már Kijevtől nyugatra Zsitomirnál folytak. Amit az oroszok november végén elfoglaltak, de a németek decemberben visszafoglalták Lembergtől, a kelet felé indul gőzösök elé már úgynevezett reszkír-kocsikat kapcsoltak. Ezek a vagonok úgy 15-20 méteres vascsövekből összehegesztett szerkezetek voltak odakapcsolva a gőzössel, és a gőzös maga előtt nyomta őket. Mert ha aknára futott, akkor a betonlapokkal megrakott kocsi robbant fel. A végállomásunk Horodec volt. Itt volt a zászlóalj-parancsnokság, ez Kobrintól úgy 30 km-re lehetett. Erre a szakaszra lett a mi zászlóaljunk vasútjárőrőzésre beosztva. A vasút mentén voltak úgy kb. 2 km-re egymástól a bunkerok. Fenyőgerendákból, vastagon behányva földdel és köré magas támfallal. Az ötödik nap dél körül érkeztünk meg Horodecra. Az 5 napi utazás ugyan nem volt a legkényelmesebb, de mégis számomra igen érdekes volt, főleg a Kárpátok még soha nem látott égbe nyúló havas csúcsai. A sok idegen táj és nép olyannyira lekötötték a figyelmemet és az érdeklődésemet, hogy másra nem is gondoltam. Eszembe jutottak a gyermekkoromban hallott mesék, amit az öregek meséltek az első világháborúról, hogy az oroszok kemencében főznek, ezt gyerekfejjel sohasem tudtam elképzelni. Hát most megláttam a
