Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim
EZ IS A MÚLT... foglalkozása, kérdi tőle Sády. Földműves vagyok, volt a válasz. Ilyen magyar földművest én nem ismerek, aki pumpnadrágban és félcipőben jár. Azonnal megy beöltözni, adta ki a parancsot Sády. Balaskó elmondhatta magáról, hogy ő a pumpnadrágja és a félcipője végett lett beosztva a menetszázadba. Október vége felé a géppuskaszázadot kihelyezték Bacsfára a kastélyba. (Most öregotthon.) Itt már módosították az élelmezésünket is. Ugyanis eltörölték a reggeli három deci feketét, és kaptunk helyette három deci zupát A zupa abból állt, hogy egy kondér felforralt vízbe dobtak egy kilóra való gyárilag készített rántást, s ettől olyan pirosas színt kapott, s ha kellett, dobtak rá egy kis sót Tészta semmi. Ettől aztán könnyen futott a baka, nem volt leterhelve a gyomra. Gyakorlatra azért kijártunk. Emlékszem, egy ködös, esős napon Doborgaznál, a Duna-parton kellett védelemre berendezkedni. Két tartalékos zászlós jött ki velünk. Odaérve azt mondták: húzódjunk szét a Duna-parton, és a géppuskákat állítsuk tüzelőállásba. Ők maguk egy fa alá húzódtak, s magukra húzták a sátorlapot. Egyszer csak látjuk ám, jön a Sády. Vállán hozta a biciklijét, mert az agyagos sárban nem forogtak el a kerekek. Meglátva, hogy jön, mi elkezdtük magunk körül turkálni a földet, mintha ásnánk. Sády elment mellettünk, de nem szólt egy szót sem. Odaérve a két zászlóshoz, hát zászlós urak, ordít rájuk, hát maguknak tán az volt a parancs, hogy sátorlap alá bújjanak? Hogy vannak beállítva a tűzfegyverek, milyen parancsot adtak ki a legénységnek? Tán azt hiszik, magukra nem fog lőni az ellenség, mert maguk tiszt urak. Azonnal kijelölni a védelmi sávokat! Fülünk hallatára Sády letolta őket a fekete földig. Bacsfán az volt a szerencsénk, hogy aki csak tudott, szerzett magának egy helyet, ahol legalább, ha nem is ingyen, de pénzért kapott egy liter tejet. Ezzel pótoltuk a zupát. Elképzelhető, milyen szegénység volt a honvédségnél is, mikor a frontra induló katonaságnak úgy kéregettek össze mindenféle viselt szvettert meg pulóvert. Én is egy ilyen szvettert kaptam. Még az állapota elég jó volt, de jobb oldalra gombolódott, tehát női volt. Akkoriban a hétvégeken Bacsfáról a nélkülözhetetlen őrségen kívül mindenkit hazaengedtek a hétvégére. Én is hazajártam, és a szvettert, amit kaptam, nekiadtam szegény anyámnak, illetve elcseréltem, mert az övé már nagyon silány volt. Örült is neki. Akkoriban szegény nagyon beteg volt. Az orvosok csak a fejüket hajtogatták, lehet, hogy túléli. Szerencsére a nővérem közel lakott, s így őrá hárult mindkét háztartás gondja, pedig még emellett két kisgyerekről is kellett gondoskodnia. Akkor ám még nem volt automata mosógép, mindent kézzel kellett csinálni. Hétvégeken, mikor hazajöttem eltávozásra, amiben tudtam, segítettem neki. Most ha visszagondolok arra a borzasztó nagy szegénységre, ami főleg a falusi embert súlytotta, mert nem volt ám szociális segély, sem munkanélküli, sem családi pótlék. Nyugdíjat is csak a volt állami alkalmazottak kaptak, és ez igen csekély létszámú volt. Ami a ruházatot illeti, tényleg folt hátán folt volt. Az ingeken is sokszor majdnem hogy nem lehetett megállapítani, melyik volt az eredeti anyag, de az emberek zokszó nélkül dolgoztak. Valahogy bizalmasabbak voltak egymáshoz és nem irigykedtek egymásra. A lopás majdnem ismeretlen fogalom volt. Nem is beszélve a bankrablásokról, ami ma úgymond futószalagon megy, hiszen ritka nap, mikor az újság vagy a tévé nem hoz hírt
