Irodalmi Szemle, 2003

2003/6 - Duba Gyula: Szerelmes földrajzom (1.), (A tájról, hazáról, nemzetről)

Duba Gyula

ben) már találkozunk a haza fogalmával: „Épül hazánk, épül a béke / erős, szilárd tervekre mérve.” Vagy ilyen formában: „Épül hazánk s a munka nem fecseg”, alább pedig: „...hazánk a jog, szabadság hazája, / szívére mindenkit egyformán fogad.” Itt a líra még sekélyesen buzog, de a mi tájunk szülte. Már erről is szó esik: „Mikor a karcsú vonat rohan / a fénylő messziségbe veled, / tekints ki szellős ablakán / és megérted az életed.” Tragikus bizonytalanság súlyos korszaka után a költészetnek alig nevezhető sorokban, közhelyes képekben a szlovákiai magyarság hazafogalma és szülőföldélménye vajúdik. Ebben a korban s a későbbiek során is érvényesen nem fordul elő a nemzet fogalma, csak a haza, amely immár otthon lehet! (Zárójelben jegyzem meg, hogy talán éppen ezért vált következetessé a nemzetiség fogalmának használata, több, mint a kisebbség, bizonyos kötődésekre utal. Sőt hatvannyolc idején olyan elmélet is támadt, hogy a szlovákiai magyarság egészében „nemzetté” minősíthetné magát, ami viszont úgyszintén hamvába hunyt!) A magyarságtudat azonban azonnal hangot kapott! Gyurcsó István Anyám mosolyog című kötete (Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1955) egyik 1945-ben írt versében olvassuk: „Alázattal kérlek meg én, Hazám! emelj magadhoz...”, mert, írja később 1947-ben: „A háború után már a béke / virágozhatna a nép kertjében,/ de a hideg törvény Kórót nevel...” Ugyanezen évből, Pardubicéből való a Megy a vonat című vers: „Fél vagon széna, két tehén, négy ember,/ Megy a vonat, liheg messzi táj felé.” Bábi Tibor Ez a te néped című könyvét is a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó jelenteti meg 1954-ben. Ő egyenesen, közvetlenül szól: „Magyar vagyok, magyar,/ ki hazájában is hontalan volt,/ kit két ország is megtagadott.” s a Pártnak mond köszönetét: „mely visszaadta méltóságom,/ jogot és hazát adott.” Hazám, hazám kötete Okulásul című verséből való egy év múltán a gondolat: „Nyolc testvér közül mai napig,/ csak én maradtam meg magyarnak;/ embert alázó kényszerűség,/ a nyolc közül csak én tagadlak.” Néhány strófával alább így folytatódik a vallomás! „...Magyar ember csak magyarként / marad meg nálunk ép embernek,/ mert magamagát árulja el,/ ki oktalanul másképp vélte,” Józanság van a gondolatban, karakán dac és érvényes jövőkép. Parafrázisként „gondolkodó földrajzinak nevezném. Olyan magnak, amely mindig is élt a kisebbségi gondolkodásban, s íme hangot is kapott, évtizedek során pedig nemzedékek tudatában termékeny önvizsgálattá érett.

Ozsvald Árpád kötetében pedig (Tavasz lesz újra, kedves. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956) már a líra igaz nyomait is felleljük! Ez a föld, ez a táj című verséből idézem: „Van hazám, Nem vagyok többé árva,/ hontalan, kit bús vágy tüze éget./ Ködkalappal int felém a Tátra...” Lírai ízeket keresve a kiadók nevének változására is ügyeljünk, jellegzetes korjelenség. Éppen megszűnik a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, ahogy a Magyar Pedagógiai Főiskola is abban az időben, Ozsvald könyve tirázsában, kolofonjában ezt találjuk: Szépirodalmi Könyvkiadó (ez szlovák kiadót jelent), s Pozsony helyett Bratislava. Dénes első könyve még 3000 példányban jelent meg, Ozsvaldé 600-ban, Bábié 1000-ben. Változások történnek az irodalom háza táján is, elmozdult valami s nem kedvező irányban. Valami történt a társadalomban s még inkább a lelkekben. Ötvenhat közeleg...