Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - VENDÉGKRITIKA - Görömbei András: Hollóidő
KÖNYVRŐL KÖNYVRE városára a törökök, és túszul viszik magukkal Bagosra Terebi Lukács tiszteletest és a város több tehetős polgárát, Bervecz vojvoda azzal vádolja őket, hogy hajdúkat bújtatnak, ezért kell bűnhődniük. A deák ezután keresi elő azokat a feljegyzéseit, amelyeket Terebi Lukács tiszteletes és Fortuna Illés iskolamester esténkénti vitáiról készített. Terebi és Fortuna kapcsolatát illetően is elhangzik már a regény elején egy sejtelmes előrejelzés, amelyik majd csak jóval később kap megvilágítást a regényben. A deáknak feltűnik, hogy bizonyára valami régi keletű szövetség lehet közöttük, hiszen Fortuna úr „úgy élt a portán, mint aki senkinek, Terebi úrnak sem tartozik számadással viselt dolgaiért”. Az előrejelzések szinte motívumhálóként fogják át a regény világát, fölerősítik azt az olvasói érzést, hogy ebben a világban nagyobb rend működik. Az ok-okozati rend viszont csak részben tárulkozik föl, a motívumoknak mindig maradnak rejtett szálaik. Aki hódoltságban, tehát kiszolgáltatottan él, az sohasem lehet biztos semmiben. Az elnyomó hatalom ellen mindenki másként küzd, mindenki másként védekezik. Mindenkinek más az észjárása, karaktere, ezért ami egyfelől következetességnek látszik, az máshonnan nézve teljes képtelenségnek bizonyul. A regényben megjelenített történelmi idő és szituáció így kapcsolódik össze a posztmodern léttapasztalattal, a teljes bizonytalansággal. Ez a hódoltsági szituáció okozza ennek a létnek a kiszolgáltatottságát, mellyel mindenkinek szembesülnie kell. A hódoltsági létben egyszerre látjuk a különféle magatartásformákat az élet mindennapjaiban, s szembesülünk ezekkel intellektuális szinten, általános érvényűén is, Fortuna Illés és Terebi Lukács éjszakákba nyúló vitáiban és az ezeket lejegyző, összegző deák tűnődései révén. A világ értelmét és rendjét kutató deák Terebi Lukács elhurcolása után nemcsak újraolvassa feljegyzéseit, hanem értelmezi, összegzi is azokat. Ezek a fölidézett viták rögtön a regény elején gondolati boltozatot építenek a reveki világ fölé, hiszen a két biblikus nevű vitatkozó dialógusaiban két egymással ellentétes világszemlélet és magatartásforma szembesül. Vitáikban nemcsak saját világszemléletük és viselkedésmódjuk érvrendszere tárulkozik föl, hanem a hódoltságban élő revekiek meghunyászkodó magatartása is. Ez a létfilozófiai igényű szemléletmód aztán az egész első könyvben méri és értékeli az eseményeket. Az itt felvetett kérdések ugyanis a regény eseményei során újra és újra megjelennek. Terebi Lukács mindent az Isten rendelésének tart, azt reméli, az Isten egyszer majd igazságot tesz, addig mindent türelemmel kell viselni, mert az ellenkezés csak megnöveli a hódítók dühét. Senki ne akarjon a revekieken segíteni, mert azzal csak rosszabb sorsra juttatja őket. A Bibliából is mindig azokat a textusokat választja ki, amelyek türelemre, alázatra intenek. A minden áron való túlélésre tanítja a híveit, hogy el ne pusztítsák őket, „maradjon belőlük az utánra is, ha szabadulásuk órája ütött”. A hódoltságban nemcsak a nyomorúságot látja, hanem azt is, hogy a barbár nem akadályozza a reformált hit terjedését, inkább kedvez neki. Fortuna Illést mindez ingerült ellenvetésre készteti. Neki az a meggyőződése, hogy a meghunyászkodás a zsarnokot még embertelenebb magatartásra
