Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Anton Marec: Az a nyavalyás 67 fillér (novella, Vércse Miklós fordítása)
Anton Marec — Bocsásson meg, de az idevezető út nagyon kifárasztott. A lányka is nagyon fáradt... Sietett, ezért közbeszólt: — Ha nem zavarja, hogy egy halott hegymászó is van velünk, üljenek föl — mondta. Eltartott egy kis ideig, míg az asszony a lánykával fölkapaszkodott a terepjáróba és becsapták az ajtót. Újból beindította a motort és betette a sebességet... S akkor eszébe jutott a bevétel. Reggel ugyanis le kell adni az előző háromnapi bevételt! Kiszállt a kocsiból, szaladt a szobájába és kinyitotta a szekrényt. A cipősdoboz, amibe a napi bevételt szokta tenni, üres volt. — Ahogy az a hegymászó eltávozott, a szobát bezártam — mondta a szakács. — Más nem juthatott be oda. — De hát az még délelőtt volt! — Igen, délelőtt. Legalább öt órája, jegyezte meg. Hol van az már! Ráadásul azt sem tudom, hogy hívják... Lehet, hogy ezt megtudhatnánk a halott kilétének megállapítása után, de miként lenne bizonyítható, hogy a pénzt a túlélő vitte el? Újra belenézett a dobozba, átkutatta a szekrényben lévő ruhákat. Nem talált egyetlen bankót sem. Tehetetlen dühében jókorát csapott öklével az asztalra. Egy pillanatra éles fájdalmat érzett a karjában. Aztán még egyszer odacsapott, a pillanatnyi fájdalom másodpercre növekedett. S odacsapott még néhányszor... A terepjáró kerekei lustán gördültek a menedékházhoz vezető út kövein. — Sosem hittem volna, hogy egy ilyen menedékház vezetőjének olyan gondjai is lehetnek, miként rendezze a havi zárásban mutatkozó 67 fillérnyi hiányt — mondta hosszú hallgatás után az asszony. Ránézett, hosszan gondolkodott, ugyan válaszoljon-e neki, végül összeszorított fogai közt kipréselte: — Tegnap még én sem hittem volna! A rövid emelkedő után nagyobb sebességre kapcsolt és a patak mentén leereszkedett a völgybe, amelyet lassan beárnyékolt a közelgő alkonyat. Vércse Miklós fordítása
