Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Napló, 1983 (részletek)
Gál Sándor hőmérséklet. Illyés verseit olvastam, az „Összegyűjtött verseket.” Január 26. szerda. Szőlőskén és Királyhelmecen voltam. Buta, nehéz köd ülte meg a Bodrogközt, alig láttam valamit belőle. A szőlőskei szőlészeti iskola nagy csalódás; több a szlovák diák, mint a magyar. Az arány: 80:20 százalék a szlovákok javára. Helmecen Ripcsu Rudival és Molnár Lacival eszéltem. Estére ide Kassára is megérkezett a köd. Nagyon nyomott a hangulatom. Vértes Elemér írt Kaposvárról — a nyáron mehetünk Fonyódra üdülni. Tegnap megjött a kecskeméti Forrás, közli a Temetőnk holdudvara c. versemet. Oda és máshova is írni kéne, de nincs hozzá erőm. Fáradt vagyok, rettenetesen fáradt, és nem tudom, mitől. Nemzetiségi valóságunk több, mint idegesítő. A Hét, az Irodalmi Szemle és a Madách Kiadó körüli patália olyan méretű, hogy arra nincs példa. Teljesen lezüllik minden körülöttem, és minden értelmetlenné és érthetetlenné lesz. Február 7. hétfő. A naplóírást nem nekem találták ki, ez már biztos. Nincs hozzá elegendő erő és önfegyelem bennem ahhoz, hogy estéről estére összefoglaljam azt, ami megtörtént velem, vagy amit az adott napon elvégeztem és végiggondoltam. De akkor miért érzem a szükségét annak, hogy mégis megkíséreljem a naplóírást?! Mi az, ami időről időre ide ültet e mellé az irdatlan vastag füzet mellé, hogy beírjak valamit?! Az elmúlt napokban-hetekben megjártam Pozsonyt; véglegesítettem a verseskötet anyagát (Az Éden és a Golgota között — ez a végleges cím). Zalabai Zsiga kért kéziratot egy gyűjteménybe (Anyanyelvűnkről). Az ídesanyám és a Vigyázzunk Istvánkára c. jegyzeteimet javasoltam. A rövidprózámból készülő válogatás véglegesítése — lektori véleményezések nyomán javasolva — folyamatban van. Azt hiszem, február közepére az után is pontot tehetek. Az egész január márciusi időt hozott, s csak mára jött meg az igazi tél — esett vagy harminc centi hó, s esik most is. Ma reggeltől délutánig a regényt írtam, elég jól ment a munka, közeledem a 130. noteszlaphoz. Csak — sajnos — még mindig nem tudok olyan címet találni, amely betakarná az egészet. Ilyen még nem volt! Még álmomban is a cím jár az eszemben — hiába! A mama két hétig volt itt, úgy láttam, jól érezte magát. Hogy megpihent, az biztos. Papa pedig üzletelt, és — mit meg nem tesz! — otthon kártyapartikat tartott. Csak vadászni voltam már régen. De a héten kimegyek! Február 8. kedd. Délelőtt a regényt írtam, délután a könyvesboltban voltam, meg a Csemadok JB-n. Semmi különös; olvad a hó, és havas eső esik; nagy a latyak. Görömbei Banditól jött levél, hogy nem tudnak jönni... Náthás vagyok és fáradt. Nem aludtam jól az éjszaka, ezt érzem. Gyurit is felhívtam, ők talán eljönnek — ha igaz. Elolvastam Grendel Lajos regényét, a Galerit Jó könyv, kéne róla írni legalább egy jegyzetet; arról, hogy milyen nagyszerűen képes mozogni az időben előre és vissza, váltogatva a „galeri” egy-egy tagjának az életsorsát, összefonva a történelem mozgásával. Ami felróható — mint az Éleslövészeiben is — elfogyott az ereje (vagy türelme?), hogy a befejezést is olyan kerekre írja meg, mint a többi — előző — fejezeteket. Mintha elfáradt volna megint, mire
