Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Duba Gyula: Az első költőnk (Dénes György nyolcvanéves)
Jubilánsok köszöntése 1993-ban) magyarul is megjelent. Aligha lehet kétséges, hogy hasznos, a történettudomány szempontjából meghatározó munkáról van szó. Az adott korban mindenképpen... Azt azonban egyértelműen állíthatom, hogy az elmúlt tíz esztendőben Vadkerty Katalin „felülírta” korábbi munkásságát! A hármas könyve alapján nem a gazdaságtörténész jut majd az eszünkbe, hanem a Mű, mely a magyarság 1945 utáni kálváriáját mutatja be. Az igényes vállalkozás növelte alkotókedvét, s ez is ösztönzője lehetett abban, hogy hézagpótló művet tegyen le, nemcsak a kisebbségi magyar tudományosság, hanem — vélhetően — a magyar tudományosság egésze számára Amit hiányolni lehet, az elsősorban a kritikai/szakmai visszajelzés. Megítélésünk szerint a trilógiává formált kötet mindenképpen megérdemelné a szaktudomány minősítését is. (A kötet szlovákul is megjelent. Kiegészült — és ez kiváló gondolat! — Fábry Zoltán, Szalatnai Rezső idevonatkozó memorandumával, írásaival. A Kalligram Kiadó a kötet angol nyelvű megjelentetését is tervezi!) A magunk részéről örülünk annak, hogy a szlovákiai magyar „trauma” okaival, hátterével, okozati összefüggéseivel és következményeivel a szerző sikeresen megbirkózott, s az elhallgatások, tiltások és a hazugságok tengere után ma már — menthetetlenül és fügefalevelek nélkül! — a múlt is itt áll előttünk. Vadkerty Katalin szakavatott, lelkiismeretes munkája, és bátor döntése, mellyel felvállalta a „lehetetlent”, hálássá tesz bennünket — olvasóit. így eggyel több okunk is van arra, hogy szép jubileuma alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntsük, s további terveihez, munkájához jó egészséget, az alkotómunka örömét és sikereit kívánjuk. Amit tett, minden kétséget kizáróan: „jó mulatság, férfi munka volt”. Ezért aztán akár irigyei is lehetnek... Fonod Zoltán Az első költőnk Dénes György 80. születésnapjára Az „első” jelző Dénesnél azt jelenti: mintha vele kezdődött volna a költészetünk! S nemcsak azért, mert az elsők egyike, akinek verse jelent meg az induló Új Szóban — 1949. szeptember 4-én —, sem azért, mert övé az első verskötetünk (Magra vár a föld, 1952.), hanem költői életútja okán. Ami vele történt, irodalmunkkal is megtörtént, és amit megéltünk, ő is megélt mindent. Fél évszázados írásbeli létünkön tűnődve úgy érzem, hogy költői sorsa valamilyen módon kisebbségi irodalmunk fejlődésének metaforája lehetne! Az esetlegességből való szabadulása, a környezet, melyből feltűnt, s ahol a lírai érzés inkább csoda lehetett, mint valós jelenség, mert az a világ nemigen ismerhette a szépséget, sem a világra való naiv rácsodálkozást. Aztán a gyökértelenség, a buzgó hit és sok-sok tévelygés, a csábos valóságkényszer és hamis illúziók, a termékeny szellemi közeg hiánya és a tájékozatlanság, szinte
