Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - Augusto Monterroso: A koncert (novella, Straňák Mónika fordítása)
Augusto Monterroso gyűlölet. De hát én magam is álnok és csaló vagyok. Meggyőződés nélkül tapsolok. Nem vagyok művész. A zene szép, de alapjában véve hidegen hagy és untat. A barátaim sem értenek a művészetekhez. Bár szórakoztat, hogy megalázhatom őket, igazából nem törődöm velük. Akik engem irritálnak, azok mások Mindig az első sorban ülnek és állandóan jegyzetelnek Szabadjegyük van, melyet a lányom gondosan kiállít nekik és személyesen postázza őket Tőlük is undorodom. Ők az újságírók. Természetesen félnek tőlem, ezért gyakran megvehetők; igaz, kettő vagy három szemtelensége nem ismer határokat és egypárszor azt merészelték állítani, hogy a lányom szörnyen zongorázik A lányom nem rossz zongorista. Erről maguk a tanárai biztosítanak Gyerekkora óta gyakorol, és az ujjait hajlékonyabban és fürgébben mozgatja, mint némelyik titkárnőm Való igaz, hogy az előadását ritkán értem, de ez abból adódik, hogy nem vagyok művész, és ezt ő is tudja. Az irigység undorító bűn. Lehet, hogy valamely ellenségem ezen rossz tulajdonsága áll az esetleges negatív minősítések mögött. Nem csodálkoznék azon sem, ha azok egyike, akik most olyan szépen mosolyognak és a következő pillanatban viharos tapsba kezdenek, támogatná a becsmérlő kritikát. Az, hogy befolyásos apja van, előnyére vált a lányomnak, de egyúttal káros is volt számára. Azt kérdezem magamtól, ugyan mit írna róla a sajtó, ha nem az én lányom lenne. Mindig arra a következtetésre jutok, hogy jobb lett volna, ha nem lettek volna művészi ambíciói. Mert ez csak bizonytalanságot és álmatlanságot okozott nekünk. De ki sejthette volna húsz évvel ezelőtt, hogy ilyen sokra viszem. Sosem fogjuk tudni teljes bizonyossággal, sem ő, sem én, mennyire is jó a játéka valójában. Mi az, amit tud. Tulajdonképpen egy olyan férfi számára, mint én, nevetséges dolog, ennyit gondolkozni ezen. Ha nem lenne a lányom, elismerném, mennyire utálom. Hogy makacs gyűlölet lángol bennem, mihelyst megjelenik a színpadon, magammal szemben is, mert megengedtem neki, hogy erre a tévútra lépjen. Igen, ő a lányom, de éppen ezért nem lett volna szabad ezt tennie velem. Holnap benne lesz a neve az újságokban, és a taps nyomtatott betűkben fog sokszorozódni. Büszkeségtől dagad majd a keble és emelt hangong olvassa a kritikusok dicshimnuszait. Mégis megfigyelhetem majd, hogy az utolsó kritikáknál, melyek a leghangosabban és legfellengzősebben dicsérik majd, hogyan telik meg a szeme könnyel, hogyan csuklik el a hangja és fullad gyenge suttogásba. Végül hogyan fakad sírva, vigasztalhatatlanul. És én minden hatalmam ellenére képtelen leszek őt meggyőzni arról, hogy jó zongoraművész, hogy Bach, Mozart és Beethoven örömét lelték volna ügyességében, mellyel üzenetüket az utókor számára életben tartja. Most beállt az a hirtelen csend, mely a fellépését jelzi. Nemsokára végigsiklanak a billentyűkön a hosszú és harmonikus ujjai, a terem megtelik zenével, és én ismét itt ülök és szenvedek. Stranák Mónika fordítása * Augusto Monterroso 1921. december 21-én született Hondurasban, de gyermekkora óta Guatemalában élt. 1944-ben, politikai okokból, Mexikóba menekült.
