Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - Csordás János; Egy civil első napja a hadseregben (elbeszélés)
Csordás János Magunkra maradunk, ki-ki teszi a dolgát. Az a cseh fiú, akitől megtanultam a bacha szót, odasétál a vézna gyerekhez, s figyelmeztetően ezt mondja neki: - Ha még egyszer miattad kell valamit csinálnom, vole, szétrúgom a valagadat! Megértetted?! A vézna megrémülve dadog valamit, mi pedig gyorsan folytatjuk a tevékenységünket. Én az ingeimet az ágyamon hajtogatom össze, s összehajtogatva viszem a szekrényhez, ily módon precízebb munkát végzek, mint azok, akik a szekrényük előtt, a kőpadlón hajtogatnak. Egyéni módszerem feltűnik sokaknak, s ezért, minekutána végeztem a hajtogatással, az ügyetlenebbek megkérnek, segítsek nekik. Nem mondok nemet, egyiküknek-másikuknak segítek. Ők őszintén bevallják, hogy még soha nem csináltak ilyesmit... Vacsora után sem hagynak nekünk békét, kezdődik a macera elölről. Este megyek először vécére. A vécé tiszta és normális, a kabinokban van toalettpapír, egy-egy teljes tekercs. A kabinajtókat viszont nem lehet becsukni, zár nincs sehol. (A későbbiekben megtanulom, hogyan kell a derékszíjam segítségével „bezárni” az ajtót.) Mintegy félórát ücsörgőm a zöld színű ülőkén, körülöttem csend honol, elmélázhatok magányomban. Itt senki nem zavar, ez a nyugalom szigetecskéje... Fél tízkor névsorolvasás, aztán indulás tisztálkodni - fogmosás és mosdás derékig. A fehérre csempézett, bordó padlócsempéjű, rideg fürdőszobában a falak mentén és a helyiség közepén két sorban csapok sorakoznak, mosdók helyett hosszú, megkopott zománcú vályúk láthatók. Felettük szemmagasságban mindenütt tükrök. Meleg víz nincs, kénytelenek vagyunk hideg vízben mosakodni. Én az egyik sorban a vályú végéhez állok, oda, ahol a lefolyó található, ott maradt hely. Az orrom előtt folyik le mindaz, amit az ott tisztálkodók kifújtak az orrukból vagy kiköptek... Ettől szinte felfordul a gyomrom. Nehezen sikerül leküzdenem a hányingeremet, a nyitott ablakhoz állok, magamba szívom a friss levegőt... Túlestem az első sokkoló élményen! Kimerült vagyok, mire pontban tíz órakor ágyba kerülök. Villanyoltás, alvás. Furcsán érzem magamat az idegen, sárga színű pizsamában, ilyet otthon nemigen vennék fel. Kezemet a fejem alá helyezem, a felettem levő ágy alját bámulom, s civil életemre gondolok. Néhányan halkan beszélgetésbe kezdenek egymással, élményeiket mesélik vagy felelevenítik az aznap történteket. Nekem egyszeriben visszacseng a fülemben Topinka figyelemre méltó kijelentése: A parancsot, akármilyen hülyén hangzik, teljesíteni kell. Igaz, nem értek ezzel egyet, viszont ha azt akarom, hogy nyugton hagyjanak, a kezdetben nem árt ekként cselekednem. Csak azt nem sejtem, hogyan váljak katonává, minthogy mindjárt az első napon számomra itt teljesen felborult az eddig megszokott hétköznapi logika.
