Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - Csordás János; Egy civil első napja a hadseregben (elbeszélés)
Csordás János bár én sem vagyok túl magas s szó nélkül cselekszem. Hogy gyorsabban boldoguljak, kisöpri a szekrényből a holmijaimat a padlóra. Aztán újra rám parancsol, rakjam be rendesen, az előírásnak megfelelően. Mivel délig bőven van idő, Hruška mindenkivel kirámoltatja a szekrényt. A mellettem levő, nagy termetű cseh fiúval kiszedeti a holmiját, a következőnek, aki szlovákul beszél, saját kezűleg söpri ki. A szlovák fiúnak még a polcai is kihullanak a helyükről... Ha ilyen a kezdet, mi lesz itt még, gondolom magamban. Nagyot sóhajtok, s kezdem hajtogatni az ingeket.- Bacha! - mondja mellettem állva egy cseh fiú. Ránézek, mert fogalmam sincs, mi az a bacha felszólító módban.- No bacha, vole!* A vole-1 értem, ezt a szót megjegyeztem a cseh filmekből, az egyikben Vladimír Menšík használta előszeretettel... Rájövök, hogy a fiú útjában vagyok. A bacha talán azt jelenti: vigyázz... Félreállok, így tovább tud menni, ugyanis a szekrények közt eléggé szűk a hely. Délben Hruška a zsebéből egy sípot vesz elő, belefúj, s elordítja magát:- Vtáci! Nástup na obédľ* Megüti a fülemet eme szokatlan megszólítás. Igyekszem ezzel nem törődni, éhes vagyok, enni szeretnék. Magamhoz veszem a kis vászonzsákot az evőeszközökkel, s csatlakozom a spontán módon felsorakozókhoz - ami azt jelenti, hogy a legéhesebbek tolakodnak előre. Hruška indulást vezényel, megyünk enni. Hudečeknek be nem áll a szája, gyakorta mondja a žrádlo szót, amiből én arra következtetek, hogy ez az étel szónak valamiféle szlenges változata. A jelentése máskülönben zaba. Érzem, problémám adódhat egynémely cseh szóval, amely a zsargonhoz, illetve a szlenghez tartozik, oda kell figyelnem mindenre és mindenkire, ki kell következtetnem, mit akarnak, nehogy alkalomadtán nevetségessé váljak... Persze, eleinte ez nem sikerül! Az étkezde előtt hosszú sor kígyózik, várni kell a sorunkra. Kaotikus a helyzet, nyoma sincs fegyelemnek, hivatásos katonákat itt alig látni. Az ebéd kitűnő, teleeszem magam. Teát szabadon lehet meríteni a poharakba, iszom egy-két pohárral. Az íze megintcsak furcsa, nehezemre esik hozzászokni. Miután visszameneteltünk a barakkba, Hruška újabb feladatot ad. Vigyorgása kezd kissé zavaróvá válni... A fekvőhelyeinkre lepedők kerültek szépen összehajtogatva, színük érdekes: amolyan égszínkék. Ezeket kell leteríteni az ágyra, de nem akárhogyan, hanem feszesen, gyűrődés nélkül - hogy olyan legyen, mint a repülőtér felülete. Otthon végeztem házimunkát, nem okoz gondot a lepedő leterítése. Kínos lassúsággal fogok hozzá, többször megigazítom a sarkakat, újra és újra kifeszítem a felületet. Úgy gondolom, kár sietnem, egyszer erre már ráfizettem. Hruška hagyja, hadd szorgoskodjunk, időt ad nekünk. Vigyorából ítélve készül valamire... Váratlanul egy stopperóra jelenik meg a kezében, s ránk szól, * - Vigyázz, te ökör! *• - Madarak! Sorakozó ebédre!
