Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - Kmeczkó Mihály: A fej (novella)
Nem hasonlítanak egymásra! A fejnek a függönynyílásban nincs szemüvege... Nézzük csak meg jobban! Mintha az a fej Saint Seáns kobakjához hasonlítana. Akinek a versenyszerű szonátája teljesen önálló életet kezd élni. Mint egy kerge birka, futkos mekegve a világot jelentő deszkák fölött. Szegény jó öreg Saint Seáns képtelen követni a nyolcvanhat évével. Elbújik hát a függöny mögé, és a nyíláson át figyeli, mi történik a szonátájával... De miért ilyen közömbös az a fej?! Mintha nem is érdekelné, ami a színpadon történik! Mi ez a fásult érdektelenség?! Ez a rezzenetlen józanság?! Ez a szoborszerű önfegyelem?! Fürkészni próbálja az előtte ülők arcát, de csak a tarkójukat látja. Jobbra néz, majd balra. Mindkét szoborszerű szomszédja nyakán ott a furcsa fej. A Fej! Ujja hegyével finoman megtaszítja az egyik embert, s lám az eldől, mint a bábu. Megtaszítja a másikat, az is eldől. Lélekben elnézést kér Debussytől, amiért nem akar véle a vizek fölött járni. Hirtelen felugrik, és kezével eltakarja a szemét, hogy ne is lássa a fejet. Egy-két széket felborítva maga körül kirohan a téli sötétségbe. A ruhatárosnő hiába viszi utána a bundát meg a kucsmáját, Hősünk megállás nélkül lohol, gyalogutat vágva a fehérség fölött lebegő feketeségben. Nehezen lélegzik, de nem mer megállni. Minduntalan fejek gurulnak a lába elé. Dobzse László feje, Hunyadi László feje, Zrínyi Miklós feje, Martinovics feje... Kikerüli őket, de hallja, hogy sóhajtozva utána görögnek a csikorgó havon. Árulók és elárultak fejei... Mögötte ropog a hó. Mintha egy hadsereg talpa alatt csikorogna. És gurulnak a fejek. Garmadával. Körbe-körbe. Feljelentettek és feljelentők fejei. A távolban Debussy muzsikája hullámzik tengerkéken... Feltartóztathatatlanul közeledik. Már a torkáig ér. Keserű. Fullasztóan keserű. Kupacot kéne rakni a fejekből, és felhágni rá, hogy bele ne fulladjon a tengernyi keserűségbe. Hirtelen ütést érez a homlokán. Fejéből kiesik az Univerzum háttérzaja. Egy csupa csont fa toppant az útjába. Odvában — akár a függönynyílásban — ott gubbaszt a fej. Halálnyugodtan. Mozdulatlanul, Kitér az útjából. Térdig gázol a múltjában. Elvágódik. Arccal a gyászfehér porba. Időtlenül áramlik fölötte a tengerkék muzsika.
