Irodalmi Szemle, 2003

2003/4 - Zalabai Zsigmond: Magyarnak lenni... (Egy kötet utószava)

Zalabai Zsigmond

illetőleg akinek regényes élettörténetét Zichy Géza is megörökítette A leányvári boszorkány című verses beszélyében, 1881-ben.

Drégelyt, az elhíresült honti végvárat Sajó három versében is megidézte (Drégelyi ének, A drégelyi várromon, Amerre én járok), ezek a versei kiegészítő olvasmányként szerepelhetnek a Szondi két apródjához — legalábbis az ipolysági iskolákban. Ipolysági vonatkozású versei közül érett szöveg az 1921-es, népdalos hangvételű Szülőföldem szép határa, amely a szülőtájtól való erőszakos elszakíttatáson búsong; hangulatos szöveg az 1923-as Harangszó az Ipoly partján, a gyermekkor idilli emlékeivel, ellenpontként az otthoni temető képével. Kedves verse lehet az ipolyságiaknak az 1924-es Izenés és az 1930-as Ipolyság, kéttornyú templomával, „tövén kis város arculatjával”, s temetőjével, amelyről patrióta hűséggel vallotta az Izenésben Ipolyság költője:

Az Ipoly-völgybe szálljon izenésem,

Mind ezt hirdesse, aki arra jár,

Úrnapja lesz! - e bús száműzetésen Szárnyát egy jobb kor bontogatja már,

Mind tudja meg, ki most búban aggik,

Az Isten jó és élőt nem temet, - Időm lejár, de nem halok meg addig,

Míg meg nem látom szülőföldemet!

Szeretett szülőföldjét Sajó Sándor azonban mégsem láthatta viszont. 1933. január 2-án a Budapesten élő költő szíve felmondta a szolgálatot. Verseskötetei mellett maradt utána számtalan cikk és értekezés, fél tucat dráma (a négy előadást megért Zrínyi György házassága s a színre sohasem került Két szerelem, a Réz István című háromfelvonásos parasztdráma, a Vihar című egyfelvonásos opera szövegkönyve és a Zrínyi Péter című történelmi dráma). Dolgozatai közül a helytörténészek ma is haszonnal forgathatják az Osztrák- Magyar Monarchia írásban és képben. Hont vármegye és Selmecbánya című leírást (1889). Sajó azonban mindenekelőtt lírájával szerzett magának hírt s nevet. Költői opusára ma sincs teljes rálátásunk: utolsó kötete, az 1930-as Gyertyaláng után haláláig még közel félszáz költeményt írt; java részük a Budapesti Hírlapban, a Budapesti Szemléoen, néhányuk más folyóiratban, illetve újságban látott napvilágot. Összegyűjtésük bizonyára nem járna haszon nélkül. Bizonyítékul szolgálhatnának arra nézve - a költő monográfusával, Tóth Józseffel szólva hogy a konzervatív szellemiségű kismesterek között, „A nemzeti klasszicizmus epigonjai között (...) méltán illeti Sajó Sándort az elsőknek járó elismerés és tisztelet"

Hont megye — a szonszédos Nógrádtól: Rimay János, Madách Imre, Mikszáth Kálmán szülőhelyétől eltérően — nem büszkélkedhet nagy írókkal, klasszikus értékű irodalmi teljesítményekkel. A regionális irodalomtudat kategóriájában azonban a kismesterek emlékét is fenn kell tartanunk; itt, e szlovenszkói végeken szükségét érezzük a több tucat magyarságverset író Sajó Sándor