Irodalmi Szemle, 2003

2003/4 - Zalabai Zsigmond: Magyarnak lenni... (Egy kötet utószava)

Magyarnak lenni..

éjszakára című költeményt - ezt a szöveget választhatnánk. Nem ok nélkül szerepel a magyarságverseket tartalmazó Rendületlenül című antológiában is; de helyet kellett volna kapnia a Hét évszázad magyar versei régebbi és a legújabb kiadásában is. - Az utolsó magyar a magamagának prófétai magyarságtudatot kreáló Sajó látomásos elégiája. Pusztaszertől a költő koráig a nemzethalál „látományaf vonulnak végig a versen: „...haló szivembe átokként mered / A bűnös múltba elsüllyedt jövendő..!’

Mi e herderi (s a magyar költészet korábbi századaiból jól ismert) pesszimizmus oka? A Hajó című költeményében (1910) az Amerikába kitántor- gott másfél millió magyart siratja; az Apró sírhalmokban (amely a Petőfi Társaság díjában részesült) a tömeges csecsemőhalál riasztja:

Ez a sok hamvadt szív mind magyarul verne,

Mind magyarul szólna a sok hűlt ajak,

Bús kétségre jajdul a haza szerelme;

Jaj, ha számunk egyszer végképp elapad!

Sajó társadalombíráló hangja szólal meg A szabadság ünnepén című versében, amely a dualisztikus berendezkedéssel szemben a valódi és teljes magyar szabadságot idézi; s Bécset ostorozó hang csendül ki a Bocskai ének bői, a Rosszkor születtembői és az 1912-es (az MTA Farkas-Raskó jutalmával kitüntetett) Vagyunk még magyarokból is.

A már említett Pintér Jenő szerint Sajó Sándor a magyar líra történetében az „ódának, elégiának egyik legnagyobb mestere”. E típusú verseit „nemzetnevelő költőiség járja át”. Nos, talán ez, a nevelő szándék a legnagyobb bajuk ezeknek a költeményeknek: sima verselésükön, csekély hírértékű szófűzésükön át- meg átüt a didaxis, az iskolás jelleg. Az eszményül választott ódahősök koruknak olyan alakjai, akik megelőzték korukat; avantgardista mindahány. Sajó ezt ugyan érzékeli, maga azonban kísérletet sem tesz arra, hogy tárgyának költői megformálása tekintetében szintén újítóként lépjen föl. Verseskönyveiből kiolvasható a magyar történelem egész vonulata és arcképcsarnoka: Ezer év (a budapesti katolikus kör millenniumi ódapályázatának első díját nyerte el), Reviczky Gyula (halványra sikeredett költemény), Bessenyei (a Petőfi Társaság díját nyerte el a nyíregyházi szobor felavatásakor), Honvédek szobra, Ötven év (1848-49 évfordulója), Március 15-re, Petőfi, Rákóczi (a nagy fejedelem hamvai hazaszállításának alkalmából), Kossuth, Magyar zászló, A zilahi szobornál (Wesselényi Miklósról), Kisfaludy Károly ünnepére, Jókai, Kobzos ének Jókairól, Gróf Festetich György emlékezete (a Kisfaludy Társaság keszthelyi helikoni ünnepén), Vajda fános, Madách ünnepén, Vörösmarty szelleméhez.

E nagy versvonulatból, mint korábban említettem, a Sajó Sándor-i átlagszintet meghaladja a Petőfi és a Vajda János, ma is eleven a Madách ünnepén, amelyben a költő — nagyon ötletesen - a Tragédia színeit követően fölvázol egy nemzeti sebektől vérző „trianoni” színt is anélkül, hogy - mint azt a boldogult szocializmusban mondották - „érintené a szomszéd népek érzékenységét” (hol itt